„Az európai kultúra elképzelhetetlen az európai tudomány nélkül” – nem elég erről beszélni, ezt meg is kell mutatni. Hogy ezt megtegyük, össze kell gyűjteni és elérhetővé kell tenni: ezért van szükség tudományos fotók versenyére.
Fotóhírek
Tűzgömb az égen – érdekes éjszakai fénykép
Különös és érdekes fényképet készített Komka Péter az MTI fotósa. A képen a salgói vár éjszakai felvétele látható, amint a csillagos égen keresztülszáguld egy meteor. Ez a meteor azonban olyan fényes, hogy a fényképen tűzgömbként jelenik meg.
Erősítés az alaptartományban + közel másfélszeres élmény
A Fujifilm két újdonsága elsősorban a Fujinon X fényképezőgép sorozat tulajdonosai számára lehetnek érdekesek.
Művészi vonalon a Sigma nagylátószögű objektív
A Sigma által bejelentett új fényerős nagylátószögű objektív a gyártó Art, azaz művészi vonalát hivatott erősíteni. A Sigma 20 mm F:1,4 DG HSM Art a világon az első teljes méretű képérzékelős DSLR fényképezőgép modellekhez készült F:1,4 fényerővel megáldott ultra nagylátószögű lencséje.
TÜV Színhelyes Tanúsítvány az Eizonak
A fotósok és grafikusok körében méltán népszerű és keresett termékpalettával rendelkező Eizo az első, amely elnyerhette a TÜV Színhelyes Tanúsítványát. Ráadásul egyből négy grafikus monitor kapta meg az oklevelet.
Az új Voigtländer objektív sorozat első tagjai
Még csak tervként mutatta be a Voigtländer a Sony E bajonetthez készülő három új nagylátószögű objektív főbb paramétereit. A tervek szerint a jövő év tavaszán kerül a boltokba a Voigtländer 10 mm F 5,6 Hyper-Wide-Heliar objektív, a Voigtländer 12 mm F 5,6 Ultra-Wide-Heliar objektív és a Voigtländer 15 mm F 4,5 Super-Wide-Heliar objektív.
Megújult alátámasztás, itt az új Manfrotto Pixi Evo állvány
Az állványok terén meglehetősen népszerű és sokoldalú gyártó, a Manfrotto kissé felvarrta a Pixi mini állvány ráncait és piacra dobta Manfrotto Pixi Evo állvány névvel.
Nagylátó és normál Samyang objektív fotósoknak, videósoknak
Az objektív-piacon méltán ismert Samyang Optics 2+2 új objektívet mutatott be a tükör nélküli digitális fényképezőgépekhez. Ezek közös jellemzője a fényerős kivitel. A Samyang 21 mm F:1,4 és 50 mm F:1,2 objektív fotósoknak, míg a 21 mm T:1,5 és 50 mm T:1,3 objektív videósoknak készül.
Dobja el a régit – Tízszeres felbontású képérzékelő a Canontól
Ha abban reménykedett valaki, hogy már nem kell lecserélnie a digitális fényképezőgépét, mert a felbontás terén a gyártók közötti verseny véget ért, annak érdemes egy kicsit újra átgondolnia a témát. A Canon által bemutatott új APS-H méretű CMOS képérzékelő felbontása mintegy 250 millió képpont.
Frissített modell a Panasonic Lumix DMC-GH4R változatban
A V-Log L rendszerű cserélhető objektívekkel felszerelt rendszer fényképezőgép jelentős mértékben kiterjeszti a fényképezés, és különösen a filmfelvétel határait. Az IFA nemzetközi szórakoztatóelektronikai nagyvásáron a Panasonic bemutatta a népszerű DMC-GH4 modell továbbfejlesztett változatát, az új rendszerű Lumix DMC-GH4R rendszer fényképezőgépet. A régebbi típus tulajdonosai szoftverfrissítés révén láthatják azt el azt az új funkciókkal. Profi filmeseknek … Olvass tovább