FotóPiac

Díjmentes szolgáltatások:

Riskó Gáspár fotókiállítás a FUGA-ban

A FUGA Budapesti Építészeti Központ ad otthont a ma este nyíló Riskó Gáspár fotókiállítás számára. A kiállítás keretében megtekinthetjük a többszörös sajtófotó díjas fényképész Holtpont című kiállítását. A fotós most bemutatandó fényképein az ember és a környezet kapcsolatát vizsgálja. A ma este nyíló fotókiállítás fényképei a borsodi ipar, az alföldi tanyák, illetve a budapesti városi széleken készültek.

Riskó Gáspár neve nemcsak itthon ismert, fényképei a Milánói Világkiállításon, illetve Genfi galériában is megtekinthetők. A fotós másik sorozata, a TOBE Gallery-ben kerül kiállításra Ellensúly címmel. A fotós fényképeit már a jövő évi hamburgi, illetve drezdai kiállításokra is beválogatták.

Riskó Gáspár Holtpont fotókiállítás a FUGA-ban
Riskó Gáspár Holtpont fotókiállítás a FUGA-ban

Az 1978-ban, Budapesten született Riskó Gáspár Sydneyben vet rész szakmai képzésen, majd hazatérte után sajtófotózással kezdett foglalkozni. Közel 10 éve szabadúszó fotográfusként tevékenykedik. Az elmúlt három évben elsősorban a természet, az emberiség, a környezet, a pszichológia és a spiritualizmus összefonódó kapcsolata az, amely megalapozta fényképeinek témáját.

Szólj hozzá!