A nagylátószögű objektív jellegzetességei

Nagylátószögű objektívnek nevezzük a 35 mm-es gyújtótávolságnál (kisfilm ekvivalens) rövidebb objektíveket. Nagy előnye, hogy a tér széles befogásával már önmagában szokatlan felvételeket rögzíthetünk. Hátránya, hogy a képszéleken kisebb-nagyobb mértékű torzítások jelenhetnek meg. Szélsőséges példája a halszemobjektívek jól ismert kör alakú rajza.

A nagylátók előnye még, hogy nem szükséges nagyon fényerős lencsék készítése – ami egyébként is megdrágítaná –, hiszen nagyításuk kicsi, így a reciprok szabály értelmében akár 1/10 s zársebesség mellett is éles képeket készíthetünk kézből. A kis nagyításnak és az általában nagyobb rekeszértéknek köszönhetően ezeknek az objektíveknek az élessége szinte bármilyen rekeszérték mellett a pár centitől a végtelenig terjed. Ez igazán előnyös olyan esetekben, amikor mindennek élesen kell megjelenni a képen, ugyanakkor hátrányos, ha az élességgel szeretnénk valamit kiemelni.

Képi megjelenítés a nagylátószögű objektív segítségével

A nagylátószögű objektív az emberi szem számára kissé furcsán képezi le a valóságot, kicsit többet láttat, mint ahogy azt a szemünk teszi. Képesek megmutatni a téma akár tágabb környezetét is, így irányítva a figyelmet a témára, illetve megmagyarázva a kép mondanivalóját. Használhatjuk dokumentarista vagy kreatív fotózáshoz egyaránt, mindkét esetben kiváló lehetőséget biztosít a fotósnak.

A nagylátószögű objektív a közeli témát „felnagyítja”, míg a távolabbi részleteket „lekicsinyíti”, így kiválóan alkalmas a közeli témák kiemelésére és a távoli részletek eltüntetésére. Kiemelhetünk például egy virágot, egy fatörzset a tájban, vagy akár egy járművet, épületet. Vigyázni kell azonban, hiszen a túlzott közelség torzíthatja a kiemelt témát, így a nagylátó kifejezetten hátrányos például portré fotózására.

A nagylátószögű objektívet könnyen dönthetjük fel vagy le, a képen ritkán jelent ez problémát, inkább kreatívabbnak, ötletesebbnek tűnik a felvétel. Sőt, a lencsét oldalra is dönthetjük, így is készíthetünk jó képeket.

Elsősorban belső terek fényképezésekor, tájfotózáskor használjuk. Épületeknél vigyázni kell, hiszen ritkán jelennek meg a párhuzamosok vagy a vízszintesek, függőlegesek helyesen a képen, legtöbb esetben dőlnek, rosszabb esetekben torzulnak. Persze ez egy újabb kreatív lehetőség a kezünkben, amivel érdemes élni.

A nagy tér befogása miatt a nagylátóknál a napellenző csak kisméretű lehet, így azonban könnyen becsillanhat a fényforrás. Erre ügyelnünk kell.

A széles látószöggel készült és ide-oda dőlő függőlegesekkel ékesített felvételeket utólag korrigálhatjuk, amennyiben ízlésünk ezt diktálja. Ebben az esetben azonban figyelembe kell venni, hogy a képszélekről akár jelentős mennyiségű részletet is kénytelenek vagyunk levágni, azaz a kép elveszítheti a „nagylátó” jellegét és átkerülhet a „normál” kategóriába.

Mint általában, ezen típusoknál is igaz, hogy az átlagostól lentebbre vagy fentebbre helyezett nézőpont még szokatlanabb jelleget kölcsönöz a képnek. Ráadásul a nagylátószögű objektív esetében – mivel képes akár a horizontot és a cipőnk orrát egyszerre befogni – a szokatlan nézőpont megválasztása nem jelent kompozíciós problémát, ellenben a látvány sokat javulhat.