A témától és az expozíciótól függően a végeredményként kapott fénykép lehet világos vagy sötét tónusú, illetve lehet éles vagy elmosódott stb. A fénymérés szerepe itt mutatkozik meg, hiszen helyes mérés helyes expozíciós értékeket (expozíciós idő és rekeszérték) eredményez, így a felvétel nem lesz sem túl világos, sem pedig túl sötét. Ugyanakkor a kreatív lehetőséget adja a kezünkbe, hiszen ritkán látunk olyan témát, amelynek minden részlete egyfajta tónusú. Leggyakrabban árnyékos és világos részek keverednek a felvételen, az expozíció pedig sokszor nem alkalmas a nagy különbségek átfogására. A világos részek kifehéredhetnek (kiéghetnek), míg a sötét részletek feketének látszódhatnak (beéghetnek). Az expozíció során lehetőségünk van a szabályozásra, azaz elkerülhető az általunk fontosnak tartott képrészletek ki-, illetve beégése.

Egyértelműen látszik, hogy az expozíció csak egy pillanat, de az expozíciós beállítások sokszor komplikált feladatot rónak a fotósra. A megfelelő fényképezőgép és objektív (esetleg egyéb kiegészítő) kiválasztása után érdemes belegondolni, hogy az elkészítendő fényképnek milyen alapvető technikai feltételeknek kell megfelelnie, és ez milyen (tágabb értelemben vett) expozíciós beállításokat igényel.

• Kézből vagy stabilan megtámasztva fényképezek?
• Van-e időm több felvételt készíteni?
• Milyen intervallumba eshet az expozíciós idő?
• Milyen rekeszérték-lehetőségeket biztosít az objektív?
• Melyik részlete legyen éles?
• Mekkora legyen a mélységélesség?
• Mekkora a képen az árnyalatkülönbség?
• Melyik részlet legyen helyesen exponálva?

Expozíció és a kép világossága

Az expozíció során a fényképezőgépbe érkező fényt két beállítással szabályozhatjuk: expozíciós idő és rekeszérték. Ezek egyenes arányban állnak egymással: minél kisebb rekeszértéket választunk (tágabb rekesznyílás!), annál rövidebb expozíciós időt kell választanunk, hogy ugyanazt a világosságot érjük el a fényképen, és fordítva. Tudatosan használva, az expozíciós idővel a képi elemek elmosódottságát / kimerevítését szabályozhatjuk, míg a rekeszértékkel a mélységélességet.

Megjegyzem, hogy a rekeszérték alkalmas az objektívek képének kismértékű javítására is. Minél nagyobb rekeszértéket használunk, annál kevésbé jelentkeznek az objektív esetleges képi hibái.

A kép világosságát szabályozhatjuk az érzékenységgel is. Minél nagyobb érzékenységet állítunk be, annál világosabb képet kapunk (ugyanazokat az expozíciós beállításokat feltételezve).

Expozíciós programok

A legtöbb modern fényképezőgép megadja a lehetőséget, hogy a fotósnak ne kelljen az expozíciós beállításokon gondolkodnia, ezt elvégzi helyette a mikroprocesszor. Ilyen esetekben a gépbe épített fénymérő adatait felhasználva (és persze sok egyéb paramétert figyelembe véve) a fényképezőgép automatikusan, a gyári algoritmus szerint beállítja az expozíciós időt és/vagy a rekeszértéket. Ezt programautomatikának nevezzük és négy alapprogramot különböztetünk meg:

Auto: Ebben az esetben a fényképezőgép az expozíciós időt és a rekeszértéket egyaránt módosítja a mért értékek alapján. A legtöbb esetben jól használható, nincs szükség odafigyelésre, csak „kattintgatni” kell.

Rekeszelőválasztás: A fotós határozza meg a rekeszértéket, és a fényképezőgép ehhez rendeli hozzá a helyes expozíciós időt. A mélységélesség szabályozására, illetve (az adott körülmények között) a lehető legnagyobb/legkisebb expozíciós idő elérésére használjuk.

Expozíciós idő előválasztása: Az expozíciós idő beállítása után a fényképezőgép automatikusan egy megfelelő rekeszértéket rendel az expozícióhoz. A képi elemek kimerevítését vagy elmosódottságát szabályozhatjuk a megfelelő expozíciós idő kiválasztásával, illetve (az adott körülmények között) a lehető legnagyobb/legkisebb mélységélesség elérésére használjuk.

Manuális: A fotós állítja be az expozíciós időt és a rekeszértéket egyaránt. Ez a legkreatívabb beállítás, ugyanakkor a legnagyobb figyelmet és a legtöbb időt is ez igényli.

Aki valaha vett már kézbe digitális fényképezőgépet, tapasztalhatta, hogy a gyártó nem kizárólag a négy alapprogramot, hanem legtöbbször sok expozíciós programot zsúfol a gépbe. Ezek általában növelik az eladhatóságot és néha még a használhatóságot is. Ilyenek például a zöld, a portré, az éjszakai stb. programok. A speciális témákhoz kifejlesztett expozíciós programokat motívum- vagy téma-, illetve variprogramoknak is nevezzük.

A motívumprogramok előnye (és hátránya egyaránt), hogy a váz nemcsak a zársebességet és a rekeszértéket, de az érzékenységet, a vakut, a képfeldolgozó algoritmust (pl. telítettebb színek, nagyobb kontraszt stb.) és egyéb opciókat is beállít, amelyek az adott szituációnak megfelelő kép érdekeit szolgálják. A programok sokaságára és gyártónkénti részletezésére meglehetősen kevés a helyünk, de néhány általánosabbat azért bemutatok. Megjegyzem, hogy a beállítások gyártónként eltérhetnek, így csak a legfontosabb, általános tulajdonságokat sorolom fel annak megértésére, hogy milyen körülmények között célszerű ezeket használni.

• Zöld: Minden automatikusan kerül beállításra a fénymérés a gyújtótávolság függvényében. A legegyszerűbb, de a legkötöttebb program is.
• Tájkép: A váz automatikusan élénk színeket és nagy mélységélességet produkál. A beépített vaku kikapcsol.
• Éjszakai: A vaku automatikusan bekapcsol. A váz kis zársebességet (pl. 1/30 s) és automatikus vörösszem-csökkentést alkalmaz.
• Portré: A kép kissé lágy, természetes tónusú lesz, kis mélységélességgel.
• Sport: A gép nagy expozíciós időt választ, a vakut letiltja és folyamatos sorozatfelvétel módba kapcsolja.
• Hó: A program eltünteti a hó kékes színét és egy kicsit túlexponálja a képet, hogy a hó ne szürke legyen, valamint az embereknek ne csak a fekete sziluettje látszódjon, hanem részletek is felismerhetők legyenek.
• Makro: A gép a kép közepén lévő témát állítja élesre, a mélységélesség kicsi lesz.

Expozíció-kompenzáció

A fényképezőgép fénymérési eredményét a programozott expozíciók esetében is módosíthatjuk, hogy a kép a mért értékeknél világosabb vagy sötétebb legyen. Ennek lényege, hogy a fénymérő által javasolt értéket lefelé vagy felfelé eltoljuk, így az expozíció is hosszabb vagy rövidebb lesz. A hosszabb expozíciós értékkel a sötétebb részek (vigyázat, mert a világos részek is) világosodnak, míg a rövidebb expozíciós értékekkel a világos (és sötét) részek sötétednek. A módosítást az expozíciókompenzációval tehetjük meg, amely a beállított negatív (pl. –1 Fé) érték esetén sötétíti, míg pozitív érték esetén (pl. +2/3 Fé) világosítja a felvételt. Jól alkalmazható az alábbi esetekben:

• hó, tengerpart: +1/2–2 Fé
• fehér fal előtti alak: +1/2–1 Fé
• sötét tónusú erdő mellett legelő őz: –1–1,5 Fé
• tájkép, ahol a fényes ég legalább a kép 1/3-át kitölti: +1/2–1 Fé
• ellenfény (a téma mögül, szemből világít a nap): +1–2 Fé

Az objektívek lencsékből és ezek tartására szolgáló tubusból, illetve kiegészítőkből áll. Az objektívet igen nagy tisztaságú homorú és/vagy domború üveglencsékből (illetve újabban műanyag lencsékből) állítják össze, amelyek egymás mögött úgy helyezkednek el, hogy a képérzékelőre vetítsék a képet. Az objektíveket két fő mérőszámmal jellemezhetjük: a gyújtótávolsággal és a rekeszértékkel.

A fényképezőgép objektív gyújtótávolság

A fényképezőgép objektív alapvetően egy több lencséből álló összetett gyűjtőlencsének tekinthető, hiszen a beérkező fényt egy pontban (a képérzékelőn) gyűjti össze. A fénysugarak találkozási pontja (jelen esetben a képérzékelő) és az első lencse (ahol az objektívbe belép a fény) optikai tengelyen mért távolságát nevezzük gyújtótávolságnak. Egy adott objektív gyújtótávolságát (szinte) minden esetben feltünteti a gyártó az objektíven. Értéke tág határok között változhat a pár millimétertől a méteres értékekig. A gyújtótávolság variálhatóságát tekintve megkülönböztetünk fix és zoom (vario, gumi) objektíveket. Míg az előbbieknél az objektívet egy adott gyújtótávolság jellemzi és az nem változtatható (pl. 35 mm), az utóbbiaknál a gyújtótávolság két szélső érték között szabadon választható (pl. 35–70 mm).

A gyújtótávolság és a képérzékelő mérete együttesen határozza meg a látószöget. Ezt fokban szokták megadni, és megmutatja, hogy az objektív mekkora teret képes (be)látni. A gyakorlatban, minél kisebb a gyújtótávolság (pl. 20 mm), annál nagyobb, minél nagyobb a gyújtótávolság (pl. 300 mm), annál kisebb látószöggel rendelkezik az objektív. Mivel a látószöget a képérzékelő is jelentősen befolyásolja (és a digitálisoknak köszönhetően ez igen eltérő), így a gyártók sok esetben a tényleges gyújtótávolság mellett megadják a 35 mm-es filmformátum ekvivalens gyújtótávolságot is, az összehasonlíthatóság érdekében. Ez azt jelenti, hogy pl. a Canon PowerShot A720 IS gyújtótávolsága 5,8–34,8 mm, ami 35–210 mm ekvivalensnek, míg a Panasonic Lumix DMC-LX3 gyújtótávolsága 5,1–12,8 mm, ami 24–60 mm ekvivalensnek felel meg.

Az objektív gyújtótávolsága alapján három tartományt szoktunk elkülöníteni: nagylátószög (35 mm alatt), alap (35–70 mm között) és tele (70 mm fölött) tartomány. A nagylátószögű objektívek alkalmasak pl. belső terek, tájképek stb., az alapobjektívek pl. emberek, épületek stb., a teleobjektívek pedig pl. portrék, távoli részletek stb. fotózására. Hangsúlyozom, hogy merev szabályok ebben a tekintetben nincsenek!

Összehasonlítva a fix és a zoom objektíveket, mindkettőnél találunk érveket és ellenérveket is. A fix objektívek könnyűek és fényerősek, míg a zoom objektívek sokrétűen használhatók (hiszen nem kell állandóan cserélgetni az objektíveket), gazdaságosabbak, de nehezebbek, és fényerejük is kisebb.

Nem árt tudni, hogy akár teleobjektívvel, akár nagylátószögű objektívvel készítjük el a képet, annak perspektívája ugyanaz, ha a fotós–téma távolság nem változik (és az objektív esetleges torzításait nem vesszük figyelembe). Ez érthetőbben azt jelenti, hogy egy nagylátóval készített felvétel közepét kivágva ugyanazt kapjuk, mintha teleobjektívet használtunk volna. Persze ilyenkor figyelembe kell venni, hogy a kivágott képben aránylag kevesebb lesz a részlet, mintha teleobjektívet használtunk volna.

Érdemes odafigyelni arra, hogy a nagy gyújtótávolság egyik hátránya a nagyítás. A témát a nagy gyújtótávolságú fényképezőgép objektív felnagyítja, közelebb hozza, de ezzel együtt a felszerelés apró rezdülései, a kéz remegése is nagyítódik. Kiküszöbölésére használjunk állványt!

A fényképezőgép objektív hibái

Az objektívek, mint látjuk, különféle optikai lencsékből épülnek fel, melyek elsődleges feladata a fény leképezése a képérzékelőre. Ez persze tökéletes módon nem lehetséges, a lencserendszerek minden esetben valamiféle hibától szenvednek. Kiküszöbölésükre ma különféle „fortélyokat” és eljárásokat alkalmaznak, például aszférikus vagy az alacsony színszórású lencsetagokat használnak, vagy a lencsék felületét különféle bevonatokkal látják el. Ezek minden esetben az objektív jellemző tulajdonságai közé tartoznak, és meglétüket minden gyártó eltérően jelöli (pl. Sigma ASPH = aszférikus lencsetag, Nikon ED = alacsony színszórású lencsetag stb.). Megjegyzem, hogy akármilyen eljárásokat is alkalmaznak a fényképezőgép objektív magasabb minősége érdekében, minden esetben célszerű gyakorlati tapasztalatokat is figyelembe venni vásárlás előtt.

Egyéb jellemzők

Az objektív részét képezheti még az élességállító gyűrű, de – elsősorban kompakt modelleknél – ez hiányozhat is. Segítségével manuálisan is élesre állíthatjuk a témát. A legtöbb objektív rendelkezik szűrőmenettel is, hogy szűrőket (pl. UV, polarizációs stb.) csatlakoztathassunk hozzájuk. Ennek mérőszáma az átmérő (pl. 62 mm). A cserélhető objektívek jellemzői közé tartozik még, hogy milyen gépvázakhoz csatlakoztathatók (pl. Pentax K bajonett, menetes stb.). Az objektívek ezenkívül lehetnek még belső élességállításúak (pl. Nikon IF = internal focus), aminek a gyorsaság és a kényelem mellett megvan az az előnye is, hogy a frontlencse nem fordul el. Rendelkezhetnek képstabilizátorral (pl. Canon IS = image stabilizer), így gyengébb fényben is kézből készíthetünk bemozdulásmentes felvételeket. Az objektívek jellemző tulajdonsága a közelpont is. Az a legkisebb távolság, amit még élesre tudunk állítani. Ez objektívenként tág határok között változhat. Egyes esetekben (kompakt) akár 1 cm-ről (makro mód) is fotózhatunk éles képeket, de egy nagy teleobjektív esetében ez az érték akár 3 m is lehet.

A fényképezőgép objektív rekeszérték

Az objektíven keresztüláramló fény mennyiségét (F) szabályozhatjuk. Erre az ún. rekesz vagy blende alkalmas. Az objektív tubusának átmérője adott, de a rekesz segítségével ezt szűkíthetjük. Minél szűkebbre állítjuk, annál kevesebb fény áramlik rajta keresztül, míg tágítva, egyre több fény jut a képérzékelőig. A rekeszt lamellákból állítják össze, és a szem pupillájának működéséhez hasonlóan funkcionál. A rekesz beállítására előre definiált értékeket használhatunk, ennek szélső értékei minden esetben az objektív jellemzői. A rekeszértékeket számmal fejezzük ki, mégpedig a tubusátmérő és a fényképezőgép objektív gyújtótávolságának ismeretében. A rekeszérték a gyújtótávolság és a szabad tubusátmérő (ahol a fény fizikailag is képes keresztülhaladni) hányadosa. Minél nagyobb a tubus átmérője, annál kisebb lesz a rekeszérték alsó határa, azaz annál több fény átengedésére képes. Ennek előnye, hogy a több fényt átengedő objektívek rossz fényviszonyok között is jól használhatók. A ma használatos kommersz objektívek általában F/4 fényerejűek, de ezt természetesen a rekesz szűkítésével akár csökkenthetjük is. A szabványos rekeszsor (a teljesség igénye nélkül): F/1 – F/1,4 – F/2 – F/2,8 – F/4 – F/5,6 – F/8 – F/11 – F/16 – F/22 – F/32 stb. Minél kisebb a rekeszérték, annál több fény jut az érzékelőre. Minden egyes érték az előtte lévőhöz képest feleannyi fényt enged át. Persze a mai nagy tudású fényképezőgépek és objektívek képesek a szabványos rekeszsortól eltérő 1/2 vagy 1/3 lépésekben is beállítani a rekeszértékeket a pontosabb expozíció érdekében (pl. F/10).

A zoom fényképezőgép objektív esetében a rekeszérték gyakran egy tartomány, amely a gyújtótávolság végértékeihez van hozzárendelve. Pl.: Canon EF 70–300 mm F/4–5,6 IS USM = A Canon egyik 70–300 mm között változtatható gyújtótávolságú objektívje, F/4 rekeszértékkel 70 mm-es állásban és F/5,6 rekeszértékkel 300 mm-es állásban. A két szélső érték között a gyújtótávolság változásával arányosan változik a rekeszérték is (pl. 200 mm-nél ~F/5,0).

A fényképezőgép objektív mélységélesség

A fényképezéskor használt gyújtótávolság, tárgytávolság és rekeszérték nagymértékben képesek befolyásolni azt, hogy végeredményben mit látunk élesnek és mit életlennek a felvételen. Ehhez tudnunk kell, hogy élességállítás után a témának mindössze egyetlen síkja van, amit igazából élesnek nevezhetünk, de minden esetben figyelembe kell venni, hogy e sík előtt és mögött is, bizonyos távolságon belül még élesnek mondható a felvétel. Ezt nevezzük mélységélességnek. A mélységélesség objektívenként, fényképezőgépenként (a képérzékelő mérete miatt) és a beállításoktól függően változhat. Jellemző, hogy a nagy gyújtótávolságú objektívek (pl. 300 mm) mélységélessége – ugyanazon rekeszértékek mellett – kisebb, mint a rövid gyújtótávolságú objektívek (pl. 35 mm) esetében. A mélységélességet a gyújtótávolság mellett a tárgytávolság is befolyásolja. Minél közelebbről fényképezünk egy témát, annál kisebb lesz a mélységélesség. Általános szabály még az is, hogy minél kisebb rekeszértéket állítunk be az objektíven (pl. F/2,8) annál kisebb, minél nagyobbat (pl. F/16) annál nagyobb lesz a mélységélesség térbeni kiterjedése.

A mélységélesség ellenőrzésére a komolyabb fényképezőgépeken találunk egy rekeszbeugrató gombot. Ennek benyomásakor a rekesz a beállított értékre szűkül – alaphelyzetben ugyanis a rekesz teljesen nyitott állapotban van, és csak az exponálás pillanatában szűkül a beállított értékre.

Ezek tükrében, a leírtakat tudatosan alkalmazva, az elő- és hátteret kényünk-kedvünk szerint adhatjuk vissza élesnek vagy elmosódottnak, így a kép hangulatát, mondanivalóját is nagymértékben alakíthatjuk.

Takács Szabolcs

Törvényszerű, hogy a nap felkel és lenyugszik, így nappalok és éjszakák, azaz világos és sötét napszakok váltják egymást. Ugyanakkor a fényképfelvételeken nappal és éjszaka is egyaránt elfogadhatóan megvilágított és helyesen exponált (nem túl sötét és nem túl világos) emlékeket szeretnénk megőrizni. Ennek alapja a fény mérése, ez segít a fényképezőgépet beállítani és a helyes expozíciót kiválasztani.

A fényérték

A fénymennyiség mérésére az ún. fényértéket (Fé vagy idegen szóval: exposure value, EV) használjuk. Ez jól mutatja a téma megvilágítottságát, illetve a fényképezőgépbe érkező fény mennyiségét. Jellemző, hogy egy átlagos napos helyen 13-15 Fé a megvilágítottság. A legtöbb kézi fénymérő képes megadni fényértékben a mérési eredményt, de a fényképezőgépek már nem. A fényképezőgép nem fényértékekben „gondolkodik”, hanem expozíciós időben és rekeszértékben. Hogy ne legyen ilyen egyszerű, számításba kell még venni a film/digitális érzékelő érzékenységét is (lásd keretes). Ezek szerint például 13 Fé = 1/125 s, F/8, ISO 100 beállításokkal. A fényértékkel a jövőben nem fogunk gyakran találkozni, de nagyon fontos, hogy tudatosítsuk: minden fényértékhez hozzá lehet rendelni akár több expozíciós idő–rekeszérték–érzékenység kombinációt (lásd keretes) is.

A leírtakból következik az is, hogy egy derült napon (nyáron kb. reggel 7-től délután 6-ig) egy kinti témát, amelyet a nap megvilágít (a fénymennyiség állandónak tekinthető), ISO 100 érzékenységű beállítás mellett 1/250 s expozíciós idővel F/8 rekeszérték mellett az esetek 90%-ában nyugodtan lefotózhatjuk.

Érzékenység

A filmek és a digitális érzékelők is különféle válaszreakciót adhatnak a fényintenzitás függvényében, azaz különféleképpen lehetnek érzékenyítve a fényre. Míg a filmeknél ez gyárilag kötött, a digitálisok esetében csak a szélső értékeket határozzák meg, és akár képenként is tetszőlegesen változtathatjuk. Az érzékenyítést mérőszámokkal jellemzik, pl. ISO 400, 27 DIN stb. A legelterjedtebb az ISO rendszer, és a leggyakoribb érték a 100. Minél kisebb a szám (pl. ISO 25), annál kevésbé, minél nagyobb (pl. ISO 1600), annál jobban érzékeny a fényre a film vagy a digitális érzékelő. Minél nagyobb az érzékenység, annál alkalmasabb, hogy gyengébb fényviszonyok mellett (pl. este) is készíthessünk helyesen exponált felvételt. A szabványos ISO sor (a teljesség igénye nélkül): … ISO 50, 100, 200, 400, 800, 1600, 3200 …, ahol minden érték kétszer olyan nagy érzékenységet jelöl, mint az előtte lévő.

Jó tudni, hogy minél érzékenyebbre állítjuk a képrögzítőt, annál több lesz a képen a szemcse vagy képzaj is.

Variációk

Az expozíciós idő és a rekeszérték együttesen szabályozza a fényképezőgépbe érkező fény mennyiségét. Ebből következik, hogy ha az egyik helyen csökkentjük és a másik helyen növeljük az átengedést, akkor a fény mennyiségének tekintetében olyan, mintha nem is változtatnánk semmit. Általános szabály, hogy a rekesz egy értékkel történő nyitását az expozíciós idő egy értékkel történő zárása (csökkentése) kompenzálja.

Például az alábbi beállítások a fénymennyiség tekintetében egyenlőek:

…

1/60 s és F/16
1/125 s és F/11
1/250 s és F/8
1/500 s és F/5,6
1/1000 s és F/4

…

Hogy melyiket választjuk, az minden esetben a témától függ, hogy mekkora bemozdulást (expozíciós idő) és/vagy mélységélességet (rekeszérték) szeretnénk elérni.

A téma anyaga, felülete

Jó tudni azt a tényt is, hogy a tárgyak színe, anyaga, de még a környezete is nagymértékben befolyásolja a visszavert, illetve a megvilágító fény mennyiségét. Ezért egy derült napon egy havas téma – amelyet a nap megvilágít – esetében a fénymérő kb. 1/1000 s, F/11 expozíciós értékeket fog javasolni, hiszen úgy érzékeli, hogy a (visszavert) fény mennyisége igen sok. Ha ezt elfogadjuk, az eredmény szürke hó, az emberek, a tárgyak és növények pedig feketék lesznek, azaz a kép alulexponált lesz. Ennek ellenkezője, amikor ugyanazon fényviszonyok mellett egy sötét témát akarunk megörökíteni, a fénymérő akár 1/30 s F/4 expozíciós értékeket is javasolhat. Ennek eredménye, hogy a sötét téma kivilágosodik, az ég és a világos részek kifehérednek (pl. eltűnnek a felhők a képről), azaz a kép túlexponált lesz.

A leírtakból látszik, hogy nem minden esetben kell feltétlenül elhinnünk, amit a fényképezőgépünk javasol. Ha szükségét érezzük, korrigáljuk az értékeket, így érve el, hogy a felvételeink helyesen legyenek megvilágítva.

Érdemes tisztázni a beeső és a visszavert fény fogalmát

Ismert tény, hogy a fényforrás (nap, lámpa, vaku stb.) megvilágítja az adott élőlényt vagy tárgyat, és a téma visszaveri a ráeső (beeső) fénysugarakat. A fényforrástól a téma felé irányuló fénysugarakat beeső, míg a témáról a fényképezőgép felé tartó fénysugarakat visszavert fénynek nevezzük. A visszavert fény nagymértékben függ a téma színétől és anyagától, de a beeső fény intenzitása változatlan. Egy havas táj sokkal több fényt képes visszatükrözni, mint egy lombos erdő, pedig ugyanakkora fényerővel világítjuk meg mindkettőt. A fényképezőgép a témáról visszavert fényt méri. A beeső fény mérésére alkalmasak az ún. kézi fénymérők. Ilyen esetben a téma felől a fényképezőgép felé fordított fénymérővel kizárólag a témára jutó fény mennyiségét határozzuk meg, kiküszöbölve a téma anyagának befolyásoló szerepét. A leírtakból következik, hogy a beeső fénymérés sokkal pontosabb eredményt ad, mint a visszavert fény mérése. Hátrány ugyanakkor, hogy szükséges egy külső fénymérő, és a mérés sem olyan egyszerű, mint amikor a fényképezőgépvázat kell csak használni.

Fénymérési módok

Ahhoz, hogy helyesen exponált felvételt készíthessünk, a fény mennyiségét először meg kell mérni. Ezt a legtöbb esetben megteszi a fényképezőgép automatikája, de sok esetben jobb az eredmény, ha saját kézbe vesszük az irányítást. A legtöbb fényképezőgép két-három „alap fénymérést” ismer: átlagoló, középre súlyozott és szpot.

Az átlagoló fénymérés (vagy mátrix) a legtöbb gépben az alap beállítás (kisebb kompaktokban az egyetlen lehetőség). Jellemzője, hogy a képmező teljes egészét egy „nagy szürke foltnak” veszi, és ennek átlagos világossága alapján határozza meg a fényértéket, illetve az expozíciós beállításokat. Előnye, hogy a legtöbb esetben jó eredményt ad, de az átlagnál jóval világosabb, illetve sötétebb részek ki-, illetve beéghetnek a képen.

A középre súlyozott fénymérés az egyik legrégebbi típus. Alaphelyzetben a képmezőt két részre osztja: középső kör és a szélek. A középső kör átmérője (és alakja) változó (gyártónként, esetleg típusonként), de a kép kb. 1/3-át fedi le. Az itt mért értéket 60–75%-os súllyal, míg a széleken mért értéket 25–40%-os súllyal veszi figyelembe. Előnye, hogy a fotósok általában a témát a képmező közepére helyezik, így az helyesen lesz exponálva, még akkor is, ha a szélek jelentősen világosabbak, illetve sötétebbek. Hátránya, hogy a kép szélein az expozíció elcsúszhat.

A szpot fénymérés a „precíziós” pontosságú mérés. Általában a képmező 3-8%-ának megfelelő kis körben történik a fénymérés, amit a fényképezőgép keresőjébe tekintve a középső kör jelöl. Ebben az esetben csak ezt veszi figyelembe a fénymérő. Előnye, hogy a képmező apró részleteit is ki tudjuk úgy exponálni, hogy az helyes legyen. Segítségével a kép több kisebb pontján is megmérhetjük az expozíciós értékeket, és saját belátásunk szerint választhatjuk ki a megfelelőt. Eredményeképpen kiemelhetjük, illetve eltüntethetjük a képen számunkra fontos, illetve felesleges részleteket. Hátránya a lassúsága lehet, ha több mérést is szeretnénk végezni.

A fénymérési lehetőségekről a (komolyabb) fényképezőgép használati utasítása részletes leírást tartalmaz, használat előtt tanulmányozzuk azt is!

Takács Szabolcs