A digitális fényképezőgép és az amatőr fotós páros ritkán mér előre fényt. Inkább csak utólag, amikor visszanézi a képet a gép LCD-jén. Hoppá! Ez túl világos. Kattintsunk még egyet! Ez már jobb, de készítsünk egy újat! Nos, a felkészült fotós előre méri a fényt, számára fontos a fénymérés, az LCD-n pedig csak ellenőrzi, hogy minden a tervek szerint alakult-e.

Törvényszerű, hogy a nap felkel és lenyugszik, így nappalok és éjszakák, azaz világos és sötét napszakok váltják egymást. Ugyanakkor a fényképfelvételeken nappal és éjszaka is egyaránt elfogadhatóan megvilágított és helyesen exponált (nem túl sötét és nem túl világos) emlékeket szeretnénk megőrizni. Ennek alapja a fény mérése, ez segít a fényképezőgépet beállítani és a helyes expozíciót kiválasztani.

A fényérték a fénymérés objektív száma

A fénymennyiség mérésére az ún. fényértéket (Fé vagy idegen szóval: exposure value, EV) használjuk. Ez jól mutatja a téma megvilágítottságát, illetve a fényképezőgépbe érkező fény mennyiségét. Jellemző, hogy egy átlagos napos helyen 13-15 Fé a megvilágítottság. A legtöbb kézi fénymérő képes megadni fényértékben a fénymérés eredményt, de a fényképezőgépek már nem. A fényképezőgép nem fényértékekben „gondolkodik”, hanem expozíciós időben és rekeszértékben. Hogy ne legyen ilyen egyszerű, számításba kell még venni a digitális érzékelő érzékenységét is. Ezek szerint például 13 Fé = 1/125 s, F/8, ISO 100 beállításokkal. A fényértékkel a jövőben nem fogunk gyakran találkozni, de nagyon fontos, hogy tudatosítsuk: minden fényértékhez hozzá lehet rendelni akár több expozíciós idő–rekeszérték–érzékenység kombinációt is.

A leírtakból következik az is, hogy egy derült napon (nyáron kb. reggel 7-től délután 6-ig) egy kinti témát, amelyet a nap megvilágít (a fénymennyiség állandónak tekinthető), ISO 100 érzékenységű beállítás mellett 1/250 s expozíciós idővel F/8 rekeszérték mellett az esetek 90%-ában nyugodtan lefotózhatjuk, külön fénymérés nélkül.

Az ábrán jól látszik, hogy a kisebb mélységélesség eléréshez nagy rekesznyílás és rövid zársebesség szükséges ugyanazokat a fényviszonyokat feltételezve.

Az érzékenység befolyásolja a fénymérés eredményét

A filmek és a digitális érzékelők is különféle válaszreakciót adhatnak a fényintenzitás függvényében, azaz különféleképpen lehetnek érzékenyítve a fényre. Míg a filmeknél ez gyárilag kötött, a digitálisok esetében csak a szélső értékeket határozzák meg, és akár képenként is tetszőlegesen változtathatjuk. Az érzékenyítést mérőszámokkal jellemzik, pl. ISO 400, 27 DIN stb. A legelterjedtebb az ISO rendszer, és a leggyakoribb érték a 100. Minél kisebb a szám (pl. ISO 25), annál kevésbé, minél nagyobb (pl. ISO 1600), annál jobban érzékeny a fényre a digitális érzékelő. Minél nagyobb az érzékenység, annál alkalmasabb, hogy gyengébb fényviszonyok mellett (pl. este) is készíthessünk helyesen exponált felvételt. A szabványos ISO sor (a teljesség igénye nélkül): … ISO 50, 100, 200, 400, 800, 1600, 3200 …, ahol minden érték kétszer olyan nagy érzékenységet jelöl, mint az előtte lévő.

Jó tudni, hogy minél érzékenyebbre állítjuk a képrögzítőt, annál több lesz a képen a szemcse vagy képzaj is.

Fénymérés variációk

A fénymérés alapján az expozíciós idő és a rekeszérték együttesen szabályozza a fényképezőgépbe érkező fény mennyiségét. Ebből következik, hogy ha az egyik helyen csökkentjük és a másik helyen növeljük az átengedést, akkor a fény mennyiségének tekintetében olyan, mintha nem is változtatnánk semmit. Általános szabály, hogy a rekesz egy értékkel történő nyitását az expozíciós idő egy értékkel történő zárása (csökkentése) kompenzálja.

Például az alábbi beállítások a fénymennyiség tekintetében egyenlőek:
…
1/60 s és F/16
1/125 s és F/11
1/250 s és F/8
1/500 s és F/5,6
1/1000 s és F/4
…

Hogy a fénymérés után melyiket választjuk, az minden esetben a témától függ, hogy mekkora bemozdulást (expozíciós idő) és/vagy mélységélességet (rekeszérték) szeretnénk elérni.

Ezen az ábrán a zár nyitvatartási ideje és a rekesz nyílásának átmérője közötti összefüggést mutatjuk be, ugyanakkora fénymennyiség mellett! Minél kisebb a rekesz nyílása, annál hosszabb ideig kell a zárnak nyitva maradnia.

A téma anyaga, felülete

Jó tudni azt a tényt is, hogy a tárgyak színe, anyaga, de még a környezete is nagymértékben befolyásolja a visszavert, illetve a megvilágító fény mennyiségét. Ezért egy derült napon egy havas téma – amelyet a nap megvilágít – esetében a fénymérés kb. 1/1000 s, F/11 expozíciós értékeket fog javasolni, hiszen úgy érzékeli, hogy a (visszavert) fény mennyisége igen sok. Ha ezt elfogadjuk, az eredmény szürke hó, az emberek, a tárgyak és növények pedig feketék lesznek, azaz a kép alulexponált lesz. Ennek ellenkezője, amikor ugyanazon fényviszonyok mellett egy sötét témát akarunk megörökíteni, a fénymérés akár 1/30 s F/4 expozíciós értékeket is javasolhat. Ennek eredménye, hogy a sötét téma kivilágosodik, az ég és a világos részek kifehérednek (pl. eltűnnek a felhők a képről), azaz a kép túlexponált lesz.

A leírtakból látszik, hogy nem minden esetben kell feltétlenül elhinnünk, amit a fényképezőgépünk javasol. Ha szükségét érezzük, korrigáljuk az értékeket, így érve el, hogy a felvételeink helyesen legyenek megvilágítva.

Beeső vagy visszavert fénymérés

Érdemes tisztázni a beeső és a visszavert fény fogalmát. Ismert tény, hogy a fényforrás (nap, lámpa, vaku stb.) megvilágítja az adott élőlényt vagy tárgyat, és a téma visszaveri a ráeső (beeső) fénysugarakat. A fényforrástól a téma felé irányuló fénysugarakat beeső, míg a témáról a fényképezőgép felé tartó fénysugarakat visszavert fénynek nevezzük. A visszavert fény nagymértékben függ a téma színétől és anyagától, de a beeső fény intenzitása változatlan. Egy havas táj sokkal több fényt képes visszatükrözni, mint egy lombos erdő, pedig ugyanakkora fényerővel világítjuk meg mindkettőt. A fényképezőgép a témáról visszavert fényt méri. A beeső fény mérésére alkalmasak az ún. kézi fénymérők. Ilyen esetben a téma felől a fényképezőgép felé fordított fénymérés kizárólag a témára jutó fény mennyiségét határozza meg, kiküszöbölve a téma anyagának befolyásoló szerepét. A leírtakból következik, hogy a beeső fénymérés sokkal pontosabb eredményt ad, mint a visszavert fény mérése. Hátrány ugyanakkor, hogy szükséges egy külső fénymérő, és a mérés sem olyan egyszerű, mint amikor csak a fényképezőgépvázat kell használni.

A fénymérés módjai

Ahhoz, hogy helyesen exponált felvételt készíthessünk, a fény mennyiségét először meg kell mérni. Ezt a legtöbb esetben megteszi a fényképezőgép automatikája, de sok esetben jobb a fénymérés eredménye, ha saját kézbe vesszük az irányítást. A legtöbb fényképezőgép két-három „alap fénymérést” ismer: átlagoló, középre súlyozott és szpot.

Az átlagoló fénymérés (vagy mátrix fénymérés) a legtöbb gépben az alap beállítás (kisebb kompaktokban az egyetlen lehetőség). Jellemzője, hogy a képmező teljes egészét egy „nagy szürke foltnak” veszi, és ennek átlagos világossága alapján határozza meg a fényértéket, illetve az expozíciós beállításokat. Előnye, hogy a legtöbb esetben jó eredményt ad, de az átlagnál jóval világosabb, illetve sötétebb részek ki-, illetve beéghetnek a képen.

A szpot fénymérés a „precíziós” pontosságú mérés. Általában a képmező 3-8%-ának megfelelő kis körben történik a fénymérés, amit a fényképezőgép keresőjébe tekintve a középső kör jelöl. Ebben az esetben csak ezt veszi figyelembe a fénymérő. Előnye, hogy a képmező apró részleteit is ki tudjuk úgy exponálni, hogy az helyes legyen. Az ilyen típusú fénymérés segítségével a kép több kisebb pontján is megmérhetjük az expozíciós értékeket, és saját belátásunk szerint választhatjuk ki a megfelelőt. Eredményeképpen kiemelhetjük, illetve eltüntethetjük a képen számunkra fontos, illetve felesleges részleteket. Hátránya a lassúsága lehet, ha több mérést is szeretnénk végezni.

A középre súlyozott fénymérés az egyik legrégebbi típus. Alaphelyzetben a képmezőt két részre osztja: középső kör és a szélek. A középső kör átmérője (és alakja) változó (gyártónként, esetleg típusonként), de a kép kb. 1/3-át fedi le. A fénymérés során a körben mért értéket 60–75%-os súllyal, míg a széleken mért értéket 25–40%-os súllyal veszi figyelembe. Előnye, hogy a fotósok általában a témát a képmező közepére helyezik, így az helyesen lesz exponálva, még akkor is, ha a szélek jelentősen világosabbak, illetve sötétebbek. Hátránya, hogy a kép szélein az expozíció elcsúszhat.

A fénymérés lehetőségeiről a (komolyabb) fényképezőgép használati utasítása részletes leírást tartalmaz, használat előtt tanulmányozzuk azt is!

Takács Szabolcs

Törvényszerű, hogy a nap felkel és lenyugszik, így nappalok és éjszakák, azaz világos és sötét napszakok váltják egymást. Ugyanakkor a fényképfelvételeken nappal és éjszaka is egyaránt elfogadhatóan megvilágított és helyesen exponált (nem túl sötét és nem túl világos) emlékeket szeretnénk megőrizni. Ennek alapja a fény mérése, ez segít a fényképezőgépet beállítani és a helyes expozíciót kiválasztani.

A fényérték

A fénymennyiség mérésére az ún. fényértéket (Fé vagy idegen szóval: exposure value, EV) használjuk. Ez jól mutatja a téma megvilágítottságát, illetve a fényképezőgépbe érkező fény mennyiségét. Jellemző, hogy egy átlagos napos helyen 13-15 Fé a megvilágítottság. A legtöbb kézi fénymérő képes megadni fényértékben a mérési eredményt, de a fényképezőgépek már nem. A fényképezőgép nem fényértékekben „gondolkodik”, hanem expozíciós időben és rekeszértékben. Hogy ne legyen ilyen egyszerű, számításba kell még venni a film/digitális érzékelő érzékenységét is (lásd keretes). Ezek szerint például 13 Fé = 1/125 s, F/8, ISO 100 beállításokkal. A fényértékkel a jövőben nem fogunk gyakran találkozni, de nagyon fontos, hogy tudatosítsuk: minden fényértékhez hozzá lehet rendelni akár több expozíciós idő–rekeszérték–érzékenység kombinációt (lásd keretes) is.

A leírtakból következik az is, hogy egy derült napon (nyáron kb. reggel 7-től délután 6-ig) egy kinti témát, amelyet a nap megvilágít (a fénymennyiség állandónak tekinthető), ISO 100 érzékenységű beállítás mellett 1/250 s expozíciós idővel F/8 rekeszérték mellett az esetek 90%-ában nyugodtan lefotózhatjuk.

Érzékenység

A filmek és a digitális érzékelők is különféle válaszreakciót adhatnak a fényintenzitás függvényében, azaz különféleképpen lehetnek érzékenyítve a fényre. Míg a filmeknél ez gyárilag kötött, a digitálisok esetében csak a szélső értékeket határozzák meg, és akár képenként is tetszőlegesen változtathatjuk. Az érzékenyítést mérőszámokkal jellemzik, pl. ISO 400, 27 DIN stb. A legelterjedtebb az ISO rendszer, és a leggyakoribb érték a 100. Minél kisebb a szám (pl. ISO 25), annál kevésbé, minél nagyobb (pl. ISO 1600), annál jobban érzékeny a fényre a film vagy a digitális érzékelő. Minél nagyobb az érzékenység, annál alkalmasabb, hogy gyengébb fényviszonyok mellett (pl. este) is készíthessünk helyesen exponált felvételt. A szabványos ISO sor (a teljesség igénye nélkül): … ISO 50, 100, 200, 400, 800, 1600, 3200 …, ahol minden érték kétszer olyan nagy érzékenységet jelöl, mint az előtte lévő.

Jó tudni, hogy minél érzékenyebbre állítjuk a képrögzítőt, annál több lesz a képen a szemcse vagy képzaj is.

Variációk

Az expozíciós idő és a rekeszérték együttesen szabályozza a fényképezőgépbe érkező fény mennyiségét. Ebből következik, hogy ha az egyik helyen csökkentjük és a másik helyen növeljük az átengedést, akkor a fény mennyiségének tekintetében olyan, mintha nem is változtatnánk semmit. Általános szabály, hogy a rekesz egy értékkel történő nyitását az expozíciós idő egy értékkel történő zárása (csökkentése) kompenzálja.

Például az alábbi beállítások a fénymennyiség tekintetében egyenlőek:

…

1/60 s és F/16
1/125 s és F/11
1/250 s és F/8
1/500 s és F/5,6
1/1000 s és F/4

…

Hogy melyiket választjuk, az minden esetben a témától függ, hogy mekkora bemozdulást (expozíciós idő) és/vagy mélységélességet (rekeszérték) szeretnénk elérni.

A téma anyaga, felülete

Jó tudni azt a tényt is, hogy a tárgyak színe, anyaga, de még a környezete is nagymértékben befolyásolja a visszavert, illetve a megvilágító fény mennyiségét. Ezért egy derült napon egy havas téma – amelyet a nap megvilágít – esetében a fénymérő kb. 1/1000 s, F/11 expozíciós értékeket fog javasolni, hiszen úgy érzékeli, hogy a (visszavert) fény mennyisége igen sok. Ha ezt elfogadjuk, az eredmény szürke hó, az emberek, a tárgyak és növények pedig feketék lesznek, azaz a kép alulexponált lesz. Ennek ellenkezője, amikor ugyanazon fényviszonyok mellett egy sötét témát akarunk megörökíteni, a fénymérő akár 1/30 s F/4 expozíciós értékeket is javasolhat. Ennek eredménye, hogy a sötét téma kivilágosodik, az ég és a világos részek kifehérednek (pl. eltűnnek a felhők a képről), azaz a kép túlexponált lesz.

A leírtakból látszik, hogy nem minden esetben kell feltétlenül elhinnünk, amit a fényképezőgépünk javasol. Ha szükségét érezzük, korrigáljuk az értékeket, így érve el, hogy a felvételeink helyesen legyenek megvilágítva.

Érdemes tisztázni a beeső és a visszavert fény fogalmát

Ismert tény, hogy a fényforrás (nap, lámpa, vaku stb.) megvilágítja az adott élőlényt vagy tárgyat, és a téma visszaveri a ráeső (beeső) fénysugarakat. A fényforrástól a téma felé irányuló fénysugarakat beeső, míg a témáról a fényképezőgép felé tartó fénysugarakat visszavert fénynek nevezzük. A visszavert fény nagymértékben függ a téma színétől és anyagától, de a beeső fény intenzitása változatlan. Egy havas táj sokkal több fényt képes visszatükrözni, mint egy lombos erdő, pedig ugyanakkora fényerővel világítjuk meg mindkettőt. A fényképezőgép a témáról visszavert fényt méri. A beeső fény mérésére alkalmasak az ún. kézi fénymérők. Ilyen esetben a téma felől a fényképezőgép felé fordított fénymérővel kizárólag a témára jutó fény mennyiségét határozzuk meg, kiküszöbölve a téma anyagának befolyásoló szerepét. A leírtakból következik, hogy a beeső fénymérés sokkal pontosabb eredményt ad, mint a visszavert fény mérése. Hátrány ugyanakkor, hogy szükséges egy külső fénymérő, és a mérés sem olyan egyszerű, mint amikor a fényképezőgépvázat kell csak használni.

Fénymérési módok

Ahhoz, hogy helyesen exponált felvételt készíthessünk, a fény mennyiségét először meg kell mérni. Ezt a legtöbb esetben megteszi a fényképezőgép automatikája, de sok esetben jobb az eredmény, ha saját kézbe vesszük az irányítást. A legtöbb fényképezőgép két-három „alap fénymérést” ismer: átlagoló, középre súlyozott és szpot.

Az átlagoló fénymérés (vagy mátrix) a legtöbb gépben az alap beállítás (kisebb kompaktokban az egyetlen lehetőség). Jellemzője, hogy a képmező teljes egészét egy „nagy szürke foltnak” veszi, és ennek átlagos világossága alapján határozza meg a fényértéket, illetve az expozíciós beállításokat. Előnye, hogy a legtöbb esetben jó eredményt ad, de az átlagnál jóval világosabb, illetve sötétebb részek ki-, illetve beéghetnek a képen.

A középre súlyozott fénymérés az egyik legrégebbi típus. Alaphelyzetben a képmezőt két részre osztja: középső kör és a szélek. A középső kör átmérője (és alakja) változó (gyártónként, esetleg típusonként), de a kép kb. 1/3-át fedi le. Az itt mért értéket 60–75%-os súllyal, míg a széleken mért értéket 25–40%-os súllyal veszi figyelembe. Előnye, hogy a fotósok általában a témát a képmező közepére helyezik, így az helyesen lesz exponálva, még akkor is, ha a szélek jelentősen világosabbak, illetve sötétebbek. Hátránya, hogy a kép szélein az expozíció elcsúszhat.

A szpot fénymérés a „precíziós” pontosságú mérés. Általában a képmező 3-8%-ának megfelelő kis körben történik a fénymérés, amit a fényképezőgép keresőjébe tekintve a középső kör jelöl. Ebben az esetben csak ezt veszi figyelembe a fénymérő. Előnye, hogy a képmező apró részleteit is ki tudjuk úgy exponálni, hogy az helyes legyen. Segítségével a kép több kisebb pontján is megmérhetjük az expozíciós értékeket, és saját belátásunk szerint választhatjuk ki a megfelelőt. Eredményeképpen kiemelhetjük, illetve eltüntethetjük a képen számunkra fontos, illetve felesleges részleteket. Hátránya a lassúsága lehet, ha több mérést is szeretnénk végezni.

A fénymérési lehetőségekről a (komolyabb) fényképezőgép használati utasítása részletes leírást tartalmaz, használat előtt tanulmányozzuk azt is!

Takács Szabolcs