Milyen a fény színe?

Valószínűleg már a kezdő fotósok is tudják, hogy a különféle fényforrások különféle színekkel gazdagítják felvételeinket. A beltérben készített képek néha sárgás, míg a borús időben kattintott felvételek kékes elszíneződéssel jelzik, hogy valami nincs rendben. Ez néha lehet előny, néha kimondottan káros, de a tényen nem változtat. Éppen ezért fontos az elméleti háttér ismerete, hogy a színeket a saját igényeinkhez alakíthassuk.

A különféle fényforrások nem kizárólag világosságot, hanem bizonyos szín(eke)t is kibocsátanak. A kibocsátott színt, illetve annak a tiszta fehértől való eltérését, az ún. színhőmérséklettel jellemezzük. A színhőmérséklet a látható fény jellemzője. Kicsit bonyolultabban: a színhőmérsékletet az általa okozott színérzet és egy hipotetikus feketetest-sugárzó által létrehozott színérzet alapján határozzák meg. Egy izzó feketetest színe a színhőmérséklettel, vagyis azzal a hőmérséklettel (jele a K = kelvin) írható le, amelyen a fekete test izzik. Kicsit egyszerűbben: egy feketetestet addig hevítünk, míg a megfelelő színt el nem érjük. A mért hőmérséklet kelvinben kifejezve adja meg a színhőmérsékletet.

A színhőmérséklet valójában csak egy kis elszíneződést jelent a képen, azaz a tökéletesen fehér papír sárgás vagy kékes árnyalatú lesz. Minél magasabb a színhőmérséklet értéke, annál kékebb, minél alacsonyabb, annál vörösesebb a szín. A déli napfény felhőtlen ég esetén kb. 5500-5600 K, míg napkeltekor, illetve naplementekor ez az érték 2500-3000 K-re is csökkenhet. Felhős időben azonban elérheti a 8000-10 000 K értéket is.

A normál izzólámpa színhőmérséklete kb. 2800 K. A leírtakból kiderül, hogy az izzólámpa színhőmérséklete jóval a déli napfény (amit a fényképen fehérnek tekinthetünk) értéke alatt van, így fénye a fényképeken sárgás színezetű lehet.

A fényképezőgép és a fehéregyensúly beállítása

Az emberi szem alkalmazkodóképességének köszönhetően egy bizonyos tartományban képes tolerálni ezt a jelenséget, és a fehér lapot fehérnek látjuk műfény vagy napfény mellett egyaránt. A fényképezőgépek azonban nem ilyen toleránsak. Igen kis mértékű színbeli eltérést is képesek visszaadni a fotósok nagy örömére, illetve bosszúságára.

A filmes világban kicsit nehezebb volt a fotósok dolga, hiszen kétfajta (műfény – 3200 K vagy 3400 K és napfény – 5600 K) filmet lehetett csak vásárolni. A digitális fényképezőgépeken általában több előre definiált értéket, de akár pontos színhőmérsékleti adatokat is beállíthatunk, hogy a fehér egyik szín irányába se tolódjon el, hanem tényleg fehér maradjon. Erre szolgál a fehéregyensúly-beállítás.

A fény színének mérése

A fehéregyensúly beállításához első körben a fény színét szükséges megmérni. Ehhez kaphatók kézi mérőeszközök is, de ezek aránylag drágák, így nem túl népszerűek. Szerencsére a digitális fényképezőgépek kivétel nélkül rendelkeznek fehéregyensúly-állítási lehetőséggel. Az olcsóbbak csak automatikusat, a drágábbak már több, előre definiált értéket, míg az igazán komoly masinák részletes beállítási lehetőségeket kínálnak.

Az automatikus fehéregyensúly-beállítás ez esetek többségében jól működik. Ugyanakkor akadnak olyan helyzetek, amikor a képmezőben nem található fehér tárgy, illetve a kép nagyon színes. Ezekben az esetekben az automatika csak találgat, és ritkán adja a megfelelő eredményt.

Az előre definiált fehéregyensúly értékek már jobb hatást biztosítanak: napfény – 5200 K, felhős idő – 6000 K, árnyék – 8000 K, izzólámpa – 3000 K, neoncső – 4200 K, vaku – 5400 K. (A megadott értékek csak tájékoztató jellegűek, gyártónként, típusonként kissé eltérhetnek!) Az előre definiált beállításokat a megfelelő témánál használva valószínűleg precízebb eredményt kapunk, mintha az automatikára hagynánk mindent.

Igazán tökéletes megoldást azonban a mérés alapján történő beállítás jelenti. A komolyabb és drágább fényképezőgépek képesek a fehéregyensúly mérésére és az érték eltárolására. Így egy adott megvilágítási körülményt gyakran használó fotósnak elegendő egyszer megmérni és eltárolni a fehéregyensúly-értéket, legközelebb már csak elő kell keresni a gépből. A mérés mellett egyes modellek képesek a finomhangolásra is. Így a beállított vagy mért értéket a fotós képes finomítani, ha nem a kellő eredményt nyújtja.

Fehéregyensúly-sorozat lehet a megoldás

Az expozíciónál már régóta alkalmazzák a fotósok az expozíciósorozatot. Ha nem biztosak a beállítások helyességében, akkor készítenek egy-egy (esetleg több) alul- és túlexponált felvételt is. A megfelelően exponáltat pedig otthon kiválasztják. Ennek analógiájára, a komolyabb fényképezőgépek nyújtotta funkció a fehéregyensúly-sorozat, ahol a színhőmérséklet értékeit változtatja (bizonyos határok között) a program. Otthon már csak a színhelyeset kell kiválasztani.

A fehéregyensúly mérésére általában az objektív elé helyezett és lefényképezett, fehér vagy szürke lapot szoktak használni. Előnye, hogy fehér lap szinte mindig akad, hátránya, hogy a fehér lap sem mindig fehér. Ha van fotográfiai szürke lapunk, az jobb megoldást kínál. Ugyanakkor több gyártó is kínál az objektívre rögzíthető fehéregyensúly-mérő eszközt (pl. Colorright, BaLens, ExpoDisc stb.).

A kevert fényforrások problémája

A fehéregyensúly beállítása azonban nem mindig olyan egyszerű, tekintve a változatos felvételi körülményeket. Gondoljunk csak egy izzólámpákkal megvilágított szobára, ahol vakut is használunk a kép elkészítéséhez. Az izzólámpák kb. 3000 K, míg a vaku kb. 5400 K színhőmérsékletű. Hogyan állítsuk be a gépünket? A megoldást a különféle szűrők jelentik, amelyeket a vakura helyezve elérhető a vaku fényének színmódosítása a kellő értékre. Persze sok esetben előfordulhat, hogy még szűrőkkel sem tudjuk megoldani a helyzetet. A fehéregyensúly korrigálása ilyenkor a lámpák cseréjével, kikapcsolásával, illetve az utólagos retusálással valósulhat meg.

A képfájlok

A digitális fényképezésben a legelterjedtebb képfájl a JPG. Persze elsősorban az amatőrök használják. A fehéregyensúly szempontjából a legjobban ez a formátum köti meg az ember kezét. A felvételi információk „bele vannak égetve” a fájlba, így utólagos módosítása nehézkes és időigényes. A TIF formátum (tekintve, hogy nem tömörített állomány) kicsit jobb lehetőségeket rejt, de a csodákhoz itt is rengeteg időre van szükség.

A fehéregyensúly szempontjából (is) a legjobb választás a nyers (RAW) formátum. Egy jó RAW-konverter segítségével nem csak a fehéregyensúlyt állíthatjuk be konkrét értékre a kalibrált monitorunkon, de számos más paraméter is segíthet bennünket a helyes színek előcsalogatásában. Használjuk kreatívan.

Takács Szabolcs

Illusztrációk: Takács Szabolcs, 123rf.com, freeimages.com