A tükörreflexes fényképezőgép élességállítás lehet kézi vagy automata

Élességállítás szempontjából alapvetően kétfajta típust különböztetünk meg: a csak manuális és az automatikus élességállítást is támogatókat. Az élességállítási rendszerek a kiértékelés módjától függően aktív vagy passzív, illetve e kettőt együttesen alkalmazó hibrid rendszerek lehetnek.

A manuális vázak esetében az élességállítás kézzel történik, az élesség ellenőrzését szabad szemmel a mattüvegen, illetve az elektronikus keresőn keresztül végezhetjük. E típusok keresőjében semmilyen segítséget vagy támpontot nem találunk a téma élességét illetően. Amennyiben az autofókuszos gépeket manuális módban használjuk, a keresőben általában kis nyilak jelölik, melyik irányba kell forgatnunk az élességállító gyűrűt ahhoz, hogy éles képet kapjunk (elektronikus élességmérő).

Az autofókuszos gépek esetében további lehetőségek nyílnak meg előttünk. A legtöbb komolyabb típus általában háromféle élességállítást kínál: a manuálison túl egyszeres, illetve folyamatos fókuszálást is választhatunk.

Tükörreflexes fényképezőgép élességállítás rövid története

Az első sorozatgyártású tükörreflexes fényképezőgép, amelyik automatikus élességállítással rendelkezett, az 1985-ben megjelent Minolta 7000 volt. (Az első funkcionális AF-modult a hetvenes évek közepén Visitronic megnevezéssel az amerikai Honeywell cég adta ki, a Leica Correfot fantázianéven az 1976-os Photokinán mutatta be TTL-fókuszdetektorát). Valamennyi ma gyártott SLR kamera autofókusz-rendszere az akkor kidolgozott alapelvek szerint működik. Ennek lényege, hogy egy kép akkor éles, ha a tárgy azonos pontjairól kiinduló, de az objektív különböző pontjain áthaladó fénysugarak a filmsík azonos pontjában találkoznak. Utódaival együtt két részkép beesési szögének és irányának megfelelően működnek, általában 6,5-es fényerőig.

Az azonos alapelv kezdetben hasonló megoldásokat eredményezett a különböző gyártóknál, az idő folyamán azonban egyre nagyobbak lettek a különbségek az egyes gyárak részmegoldásai között. Kivétel nélkül minden típusra igaz, hogy az AF használata nagy kezdő fényerejű objektívet feltételez.

Tükörreflexes fényképezőgép élességállítás mechanizmusa

Az egyszeres élességállítás során a funkció a kioldógomb enyhe lenyomásakor lép életbe. A téma élesre állítását követően az élességállítás kikapcsol. Érdekesség, hogy az élességállítás egyes profi vázaknál a kioldógombtól függetlenül külön, ún. élesség-indító gombbal is történhet (egyedi beállítással a kioldógombhoz kötött élességállítás akár teljesen le is kapcsolható). Folyamatos módban az élességállítás mindaddig működik, amíg a kamerát új témára pozícionáljuk, vagy mi magunk nem rögzítjük az élességet az AF-Lock gomb segítségével. A követő élességállítás esetében a fényképezőgép kiszámolja, hogy a tárgy hol fog tartózkodni az expozíció pillanatában (a zár nyitásakor), és azt a pontot állítja élesre, majd exponál. A gép a beépített (kereszt vagy vonal típusú) mérőmezők számától függően képes az ún. dinamikus követő élességállításra. Ilyenkor az egyes élességmezőkből kilépő témát a számítógép a következő, a témát leginkább lefedő élességmezőnek adja át, így a téma mozgása során végig élesen tartható (témaátadás). A tükörreflexes fényképezőgép élességállítás esetében a különböző élességmezők együttes működésével a téma élesen tartása még akkor is megmarad, ha rövid időre valami eltakarja (Lock-on — célfogó követő AF). Az első követő élességállítást — egyúttal az élesség- vagy exponálásprioritást — a Minolta Dynax 7000i (Intelligent) kínálta. A 7000i másik újítása volt, hogy az addig megszokott egy helyett három érzékelőt használt, nagyobb mérőfelületet alkotva ezzel.

A tükörreflexes fényképezőgép élességállítás egyéb jellemzői

Az élességmezők száma (a kereső azon pontjai, ahol külön-külön élességállításra van lehetőségünk) általában 1 és 5 közé esik, de egyes vázak akár 40 vagy ettől több pontos élességállítási mezővel is dolgozhatnak. A nagyobb számú élességmezőt alkalmazó vázak esetében a minden eddiginél nagyobb AF-mező és a benne lévő sok érzékelőpont okozta optikai változások egyik lényeges eleme, hogy a segédtükör — amely az optikai kép szükséges részét vetíti ki az AF-érzékelőre — homorú felületű. Ezzel érhető el, hogy az eddiginél nagyobb méretű CMOS / CCD érzékelő felületén egyenletes legyen a fény.

A modern tükörreflexes fényképezőgép élességállítás sebessége páratlan. Képes az akár több száz km/óra sebességgel száguldó tárgyak követésére is, miközben másodpercenként több felvételt is készít.

Az automatikus élességállítások működésének módja gyártótól és típustól függően tehát változhat. Azonosság, hogy a fényképezőgépek az élességállításhoz vonal, illetve kereszt alakú érzékelőket, CCD elemeket használnak. A vonal alakú egy korábbi fejlesztés, melynek előnyei mellett van egy nagy hátránya: ha a téma párhuzamos vonalakból vagy hasonló mintázatból rajzolódik ki, akkor bizonyos helyzetekben az autófókusz nem képes élességet állítani. Ezt küszöböli ki a kereszt alakú érzékelő, amely az újabb tükörreflexes fényképezőgépek sajátja.

Az aktív élességállítási rendszerek infra közeli tartományban bocsátanak ki fényt a témára. Az onnan visszaverődő fénysugár a beesési szögtől függően érkezik az AF-szenzor valamely CCD-elemére. Minden elem más-más adott távolsághoz van hozzárendelve. Minél nagyobb tehát az elemek száma, annál pontosabb az élességállítás folyamata. E rendszerek fő ismertetőjele, hogy a tárgy kontrasztjától és világossági körülményeitől függetlenül működnek, ugyanakkor hatótávolságuk az infrasugár hatótávolságával, 6-8 méterrel megegyező.

A passzív élességállítási rendszerek csak a rendelkezésre álló fénnyel dolgoznak: a szenzorok két részkép helyzetét hasonlítják össze. A részképek adódhatnak két egysoros CCD-től vagy egyetlen kétsoros CCD-től. Az élesség akkor pontos, ha a kép mindegyik szenzor esetében ugyanarra a CCD szegmensre kerül. Amennyiben az így kapott kép nem egyező, az AF motor a különbség mértékének megfelelően korrigál.

A hibrid rendszer az aktív és a passzív élességállítás kombinációja, ahol a durva beállítást aktív, míg a finom beállítást passzív rendszerben végzi a fényképezőgép.

Egyes típusok ún. szemvezérelt élességállítást is kínáltak. A szemvezérelt élességállítás működésének lényege, hogy a keresőből a szemre bocsátott, majd onnan visszaverődő infravörös sugár irányából a rendszer meghatározza, hogy a fotós a keresőképnek mely pontjára néz, majd az élességállítást erre a pontra vezérli (elsőként 1992-ben, Canon EOS-5). Ma már nem jellemző megoldás.

Szintén kuriózumként említhető az ún. élességcsapda. Ennek lényege, hogy a gép akkor exponál, ha az előre beállított tárgytávolságban megjelenik a téma.

Mára az automatikus élességállítás nem csupán a puszta fókuszálás eszköze, hanem a modern gépek számítógépe által a felvételi helyzetek analizálására, a fénymérés pontosságának növelésére szolgáló berendezés. A Minolta 7000-ben egyetlen 8 bites számítógép működött, mára ezt többszörösen túlszárnyalják a fényképezőgépek. A modern autofókusz-rendszerek fő erénye a legtöbb felvételi helyzetben elérhető gyorsaság, hátránya lehet ugyanakkor az esetenkénti bizonytalanság. Ebből következően, bár a kézi élességállítás lassabb, néha mégis precízebb.

Az élességről

A képélesség fogalmát mindenki készségszinten ismeri, de pontosan meghatározni kevesen tudják. A lexikon szerint: „… A képen a téma finom vonalainak és különösen a tárgyakat határoló kontúrvonalaknak vonalszerű, tehát nem megvastagodó v. átmenetet képező visszaadása…” Ugyanakkor nem mindegy, hogy egy kép mekkora nagyításban kerül a szemünk elé, mint ahogyan az sem mindegy, hogy a képet milyen távolságból szemléljük. Az aránylag nagy képeket célszerű távolról szemlélni, és így az élessége is kisebb lehet, mint egy aránylag kis képnek, melyet közelebbről kell megnézni. A fénykép élességéről tehát csak bizonyos feltételekkel beszélhetünk.

Az élességállítás két alapvető formája az automatikus és a manuális. Előbbi esetben a gép automatikájára bízzuk, míg utóbbinál a saját szemünkre hagyatkozunk. Mindkettőnek megvan a maga előnye és hátránya is.

Automatikus élességállítás (AF – autófókusz)

Az automatikus élességállítás elve – a tükörreflexes fényképezőgépek esetében – a fáziseltoláson alapul. Vagyis (egyszerűen szemléltetve) az objektíven keresztül beérkező fényt a fényképezőgép két érzékelőbe irányítja, és a képeket külön értékeli. Ezután addig javítja (forgatja) az élességet, amíg a két kép azonos nem lesz, azaz éles képet kapunk.

A kompakt fényképezőgépek infravörös segédfénnyel működnek, és nem az objektíven keresztül látható képet veszik alapul.

Az élességállításhoz a gyártók már külön modulokat építenek a tükörreflexes fényképezőgépekbe, melyek kiváló hatásfokkal állítják élesre a témát. Érzékelőjüknek köszönhetően a legtöbb felületet képesek fókuszálni, de akadhatnak olyan kivételek (pl. sima fehér fal), ahol még a legjobb termékek is csődöt mondanak. Az automatikus élességállítás gyors is, ugyanakkor néha előfordulhat, hogy az automatika nem azt látja élesen, amit szeretnénk. Ez a kompaktoknál általában kevésbé látszik, míg az SLR-eknél a keresőbe tekintve jól kontrollálható.

Az automatikus élességállítás általában az exponálógomb félig történő lenyomásával aktiválódik, és ameddig lenyomva tartjuk, addig folyik az élességállítás művelete is. Az automatikus élességállítás gyártónként és modellenként különféle beállítási lehetőségeket is rejthet, de alapvetően kétfajta autófókusz típust különböztetünk meg. Az egyszeres és a folyamatos élességállítást. A kettő közötti különbség, hogy az egyszeres az exponálógomb lenyomása után egyszer beállítja az élességet, és azt az élességi síkot tartja, még akkor is, ha közben a téma elmozdult, közelebb vagy távolabb ment. Ezt az élességállítási formát statikus témák – pl. épület, tájkép stb. – fotózásánál célszerű használni. A folyamatos AF az exponálógomb lenyomása után a témát folyamatosan élesre állítja, követi még akkor is, ha elmozdul. Ezt célszerű használni mozgó témák – pl. repülő madár, mozgó jármű stb. – esetében. Szokták kombinálni is a két típust, sőt sokszor lehetőség van az automatikus beállítás kézi korrigálására is.

Az automatikus élességállítás gyakori kiegészítője az autófókusz-mező. Ez a képmezőben 1 és 50-70 db között változhat. Segítségével a kiválasztható a képmezőnek az a része, ahol élességet szeretnénk állítani, így mozgó témánál például kiválaszthatjuk az egyik szélső AF mezőt, hogy az odakomponált téma mindig éles maradjon, ugyanakkor a felvételen a téma előtt maradjon nagyobb hely, mint utána.

Manuális élességállítás (MF – manuális fókusz)

A kompakt fényképezőgépek ritkán nyújtott lehetősége (általában az LCD panelen ellenőrizzük az élességet), de a tükörreflexes vázak jól használható sajátsága. Az SLR-eknél a keresőbe tekintve – mint már tudjuk – ugyanazt a képet látjuk, amit az objektív közvetít a film vagy digitális képérzékelő felé. Ennek köszönhetően a keresőben élesnek látott téma a rögzített képen is éles lesz. A művelet egyszerű és gyors, csak az objektív élességállító gyűrűjét kell csavargatni, míg a keresőben a téma éles képet nem mutat. Ezt a modern gépeknél segíti az elektronikus kijelző, amely jelzi, ha maga is élesnek látja a témát. Persze ennek használatától el is tekinthetünk.

Az élesség a képen

A fényképeken az éles és életlen részletek alkalmasak a mondanivaló kiemelésére vagy a tekintet irányítására. Meg kell különböztetni az elmosódott életlenséget és a fókuszálásból adódó életlenséget. Előbbi a mozgás kifejezésére jól használható eszköz, míg utóbbi a kép egyes elemeit (esetleg az egész képet) szoríthatja háttérbe. Érdemes minden esetben figyelembe venni a mélységélességet is.

 Az élességről

A képélesség fogalmát mindenki készségszinten ismeri, de pontosan meghatározni kevesen tudják. A lexikon szerint: „… A képen a téma finom vonalainak és különösen a tárgyakat határoló kontúrvonalaknak vonalszerű, tehát nem megvastagodó v. átmenetet képező visszaadása…” Ugyanakkor nem mindegy, hogy egy kép mekkora nagyításban kerül a szemünk elé, mint ahogyan az sem mindegy, hogy a képet milyen távolságból szemléljük. Az aránylag nagy képeket célszerű távolról szemlélni, és így az élessége is kisebb lehet, mint egy aránylag kis képnek, melyet közelebbről kell megnézni. A fénykép élességéről tehát csak bizonyos feltételekkel beszélhetünk.

Az élességállítás két alapvető formája az automatikus és a manuális. Előbbi esetben a gép automatikájára bízzuk, míg utóbbinál a saját szemünkre hagyatkozunk. Mindkettőnek megvan a maga előnye és hátránya is.

Automatikus élességállítás (AF)

Az automatikus élességállítás elve – a tükörreflexes fényképezőgépek esetében – a fáziseltoláson alapul. Vagyis (egyszerűen szemléltetve) az objektíven keresztül beérkező fényt a fényképezőgép két érzékelőbe irányítja, és a képeket külön értékeli. Ezután addig javítja (forgatja) az élességet, amíg a két kép azonos nem lesz, azaz éles képet kapunk.

A kompakt fényképezőgépek infravörös segédfénnyel működnek, és nem az objektíven keresztül látható képet veszik alapul.

Az élességállításhoz a gyártók már külön modulokat építenek a tükörreflexes fényképezőgépekbe, melyek kiváló hatásfokkal állítják élesre a témát. Érzékelőjüknek köszönhetően a legtöbb felületet képesek fókuszálni, de akadhatnak olyan kivételek (pl. sima fehér fal), ahol még a legjobb termékek is csődöt mondanak. Az automatikus élességállítás gyors is, ugyanakkor néha előfordulhat, hogy az automatika nem azt látja élesen, amit szeretnénk. Ez a kompaktoknál – legtöbbször – csak a kép előhívása után látszik, míg az SLR-eknél a keresőbe tekintve jól kontrollálható.

Az automatikus élességállítást általában az exponálógomb félig történő lenyomásával aktivizáljuk, és ameddig lenyomva tartjuk, addig folyik az élességállítás művelete is. Az automatikus élességállítás gyártónként és modellenként különféle beállítási lehetőségeket is rejthet, de alapvetően kétfajta autofókusz típust különböztetünk meg. Az egyszeres és a folyamatos élességállítást. A kettő közötti különbség, hogy az egyszeres az exponálógomb lenyomása után egyszer beállítja az élességet, és azt az élességi síkot tartja, még akkor is, ha közben a téma elmozdult, közelebb vagy távolabb ment. Ezt az élességállítási formát statikus témák – pl. épület, tájkép stb. – fotózásánál célszerű használni. A folyamatos AF az exponálógomb lenyomása után a témát folyamatosan élesre állítja, követi még akkor is, ha elmozdul. Ezt célszerű használni mozgó témák – pl. repülő madár, mozgó jármű stb. – esetében. Szokták kombinálni is a két típust, sőt sokszor lehetőség van az automatikus beállítás kézi korrigálására is.

Az automatikus élességállítás gyakori kiegészítője az autofókusz-mező. Ez a képmezőben 1 és 50-70 db között változhat. Segítségével a kiválasztható a képmezőnek az a része, ahol élességet szeretnénk állítani, így mozgó témánál például kiválaszthatjuk az egyik szélső AF mezőt, hogy az odakomponált téma mindig éles maradjon, ugyanakkor a felvételen a téma előtt maradjon nagyobb hely, mint utána.

Manuális élességállítás (MF)

A kompakt fényképezőgépek ritkán nyújtott lehetősége (általában az LCD panelen ellenőrizzük az élességet), de a tükörreflexes vázak jól használható sajátsága. Az SLR-eknél a keresőbe tekintve – mint már tudjuk – ugyanazt a képet látjuk, amit az objektív közvetít a film vagy digitális képérzékelő felé. Ennek köszönhetően a keresőben élesnek látott téma a rögzített képen is éles lesz. A művelet egyszerű és gyors, csak az objektív élességállító gyűrűjét kell csavargatni, míg a keresőben a téma éles képet nem mutat. Ezt a modern gépeknél segíti az elektronikus kijelző, amely jelzi, ha maga is élesnek látja a témát. Persze ennek használatától el is tekinthetünk.

Az élesség a képen

A fényképeken az éles és életlen részletek alkalmasak a mondanivaló kiemelésére vagy a tekintet irányítására. Meg kell különböztetni az elmosódott életlenséget és a fókuszálásból adódó életlenséget. Előbbi a mozgás kifejezésére jól használható eszköz, míg utóbbi a kép egyes elemeit (esetleg az egész képet) szoríthatja háttérbe. Érdemes minden esetben figyelembe venni a mélységélességet is.

Takács Szabolcs