A Huawei NEXT-IMAGE Awards-on, a világ legnagyobb mobilfotós versenyén Tompa Attila Generációk című alkotása a Portré kategóriában bizonyult a legjobbnak, és elnyerte a verseny három legjobb mobilfotójának járó fődíjak egyikét. A nyertes kép egy nagymama és unokája közötti kapcsolódást jeleníti meg, és helyet kapott rajta a technológia is.

A verseny két másik fődíjasa a cseh Zdenek Dvorák és a kínai Ihang Vej lettek. A cseh fotós New Dad című képe a születés utáni pillanatokat örökíti meg, míg a kínai fotós Feast with Family című díjnyertes képe egy forgalmas vásárt ábrázol.

A 2021-es verseny témája a Better Together volt, amely a sok hónapos bezártság utáni találkozások örömére, a társadalmi együttlét fontosságára utalt. A közlemény szerint a megmérettetésre több mint száz országból egymilliót meghaladó nevezés érkezett, az amatőr és profi fotósok tíz kategóriában küldhették be Huawei telefonokkal készített képeiket vagy videóikat.

Mint felidézték, a magyar versenyzőnek nem ez az első győzelme: 2020-ban Hard Life című alkotása nyerte el az Arcok (Faces) kategória legjobbjának járó díjat a verseny magyarországi megmérettetésén.

A közlemény idézi Tompa Attilát is, aki elmondta, hogy az idei versenyre egy teljesen spontán felvétellel nevezett. Kislánya és anyósa szerepel a képen, épp akkor ajándékozta anyósának a tabletet, amelyről mesét olvas fel. „Mivel a gyorsaság, a pillanat megörökítése volt a cél, nem volt időm beállításokkal pepecselni” – jegyezte meg az amatőr fotós, hangsúlyozva: nagyon örül, hogy az eredmény elnyerte a zsűri tetszését, számára is nagyon kedves ez a kép. A mobilfotós versenyen három évvel ezelőtt is magyar siker született. 2018-ban Pávó Réka Art & Leukemia című alkotása nyerte el a verseny fődíját.

Már tizenharmadik éve díjazzák a Professzionális kategória versenyében a technikai kiválóságot és a kortárs témák friss megközelítését. Az év fotósa 2020 nyertesét április 16-án, a Sony World Photography Awards londoni ceremóniáján hirdetik ki.

203 ország több mint 345 ezer fényképét nevezték a díjátadó négy versenykategóriájában, a Professzionális versenyben pedig több mint 135 ezer nevezett érkezett – a legtöbb a díj történetében. A fényképészetben és fotóriporteri szakmában növekvő jelentősége miatt a Környezet kategória is helyet kapott az idei évben.

Az év döntős projektjei széles skálán mozognak témák, fotótechnikák és prezentációs megoldások tekintetében, miközben személyes megfigyelésekkel, újszerű történetmeséléssel rendelkeznek, és a kevéssé ismert problémákra is rávilágítanak.

A Sony World Photography Awards 2020 döntős fotósai és projektjei a következők:

ÉPÍTÉSZET

José De Rocco (Argentína) képeinél a formák és textúrák kapnak fontos szerepet. A Formalisms élénk épületfotói vetélkednek Jonathan Walland (Egyesült Királyság) Structures című modern építészetet bemutató, minimalista, fekete-fehér sorozatával. Az Ice Fishing, Lake Winnipeg összeállítással Sandra Herber (Kanada) hóbortos képekkel mutat meg pár befagyott tó közepén található jéghorgászkunyhót.

KREATÍV

A Seeds of Resistance esetében Pablo Albarenga (Uruguay) tájképeket és olyan aktivistákról készült portrékat állít párba, akik az agráripar és bányászat ellen lépnek fel, a területek megóvása érdekében. Dione Roche (Olaszország) a Kill me with an overdose of tenderness című fotósorozatával arra kínál választ, hogy miképp éljük meg személyességünket online közösségi médiaposztok, chat-beszélgetések, Skype és WhatsApp hívások bemutatásával. A Witness Objects projekt során Luke Watson (Egyesült Királyság) lyukkamerás technikával készített képeket a boszniai háború történelmi építményeiről és Szarajevó jelentős helyszíneiről.

FELFEDEZÉS

Hugh Kinsella Cunningham (Egyesült Királyság) vörös színben fürdette meg fotóit: az Invisible Wounds célja a kongói ebolajárvány által okozott megpróbáltatások és szenvedések közvetítése. A The Cave esetében Maria Kokunova (Oroszország) szimbolizmussal és allegóriákkal vizsgál meg személyes traumákat. A Cast Out of Heaven sorozatában Hasheem Shakeri (Irán) a teheráni gazdasági válság károsultjainak életébe enged betekintést, akiknek el kellett hagyniuk a várost, hogy állam által finanszírozott, alkalmatlan ingatlanokban keressenek menedéket.

KÖRNYEZET

Robin Hinsch (Németország) Wahala című fotósorozatban a növekvő olajfoltok és a természetes gázok égetésének lesújtó hatásait mutatja be a Niger folyó mentén. A bennszülött chukchik tradicionálisan önellátó életmódját bemutató In Atlas from the Edge során Álvaro Laiz (Spanyolország) a „természetes szimmetria” koncepcióját járja körbe. Luca Locatelli (Olaszország) pedig olyan csúcstechnológiás mezőgazdasági rendszereket kapott lencsevégre a The Future of Farming képeiben, melyek megoldást nyújthatnak az éhezés felszámolására.

DOKUMENTUM

Didier Bizet (Franciaország) Baby Boom sorozata az élethű babák jelenségét vizsgálja, mely iránt lelkes gyűjtők, leendő szülők és társaságra vágyó idősebb páciensek egyaránt érdeklődnek. Chung Ming Ko (Hongkong) Wounds of Hong Kong című összeállítása hongkongi tüntetők megrendítő portréit tömbösíti, míg Zhang Yougjong (Kína) egy kiemelt kínai kezdeményezést, az Etiópiai Ipari Parkot mutatja meg a From ‘Made in China’ to ‘Made in Africa’ sorozatban.

TÁJKÉP

A Torii-ban Haggard Benhert (Németország) buddhista és sintoista templomokat örökített meg Japánban, míg Chang Kyun Kim (Dél-Korea) japán internálótáborokról készített összeállítást New Home címen. A II. világháború során japánok és amerikai állampolgárok ezreit tartották fogva ezeken a helyeken. Florian Ruiz munkája, a Project 596 pedig Lop Nor kopár síkjain készült – az egykori kínai sóstót nukleáris fegyverek tesztelésére használták.

TERMÉSZET ÉS ÉLŐVILÁG

Masahiro Hiroike (Japán) a Tottori erdőben, Japánban szentjánosbogarak lenyűgöző fényjátékát örökítette meg a Himebotary című összeállításával. A Macroban pedig Adalbert Mojrzisch (Németország) makró lencsés technikával hozza egészen közel a rovarok és kétéltű állatok szemeinek színeit és mintázatait. Brent Striton (Dél-Afrika) közben az illegális kereskedelemnek fokozottan kitett tobzoskák megmentését dokumentálta Pangolins in Crisis címmel.

PORTRÉ

Cesar Dezfuli (Spanyolország) Passengers című munkájában szembeállítja meghökkentő portréit a 2016-ban Európába érkező bevándorlókról a közelmúltban készült fényképeikkel, melyen érzékletesebben jelenik meg személyiségük és a változások, melyeken átestek. Denis Rouvre (Franciaország) bántalmazott nők szívszaggató történetét mutatja be az Unsung Heroes című összeállításban, Sasha Maslov (Ukrajna) viszont olyan nőket fényképezett a Ukranian Railroad Ladies fotósorozatban, akik vasutasként jelképeznek folytonosságot egy háború és politika által megtépázott országban.

CSENDÉLET

A Disassembled Memory című albumban Fangbin Chen (Kína) gyerekkori biciklijének szétszerelt alkatrészei láthatók, melyek segítségével felidézi és megőrzi ifjú éveit. A Plexusban Elena Helfrecht (Németország) ugrott fejest családja archív képeibe, hogy megvizsgálja az örökölt traumák hatását és a kollektív emlékezetet. Az In IMMORTALITY, INC. can man really live forever? című összeállításban Alessandro Gandolfi (Olaszország) járt utána kutatólaboratóriumokban, milyen modern tudományos fejlesztéseken munkálkodnak a tudósok a halál legyőzése érdekében.

SPORT

Szenegál első számú sportjává avanzsált az utóbbi időben a pankráció, mely a társadalmi mobilitás jelképévé is vált egy hagyományokkal és rituálékkal kikövezett kultúrában. A Senegalese Wrestlersben Angel Lopez Soto (Spanyolország) ismerteti meg a közönséggel a fiatal pankrátorok edzéseit és gyakorlatait, míg Andrea Staccioli (Olaszország) egy költői megközelítéssel készített portrékat Dives címmel, ahol műugrókat kapott lencsevégre ugrás közben a kvangdzsui világbajnokságon. Lucas Barioulet (Franciaország) munkája, a The long and difficult path of the Mauritanian national women’s football team eközben egy mauritániai futballcsapat muszlim nőinek kihívásait és az ebből származó kulturális nyomást ábrázolja.

A döntős és shortlistes fotográfusok munkáit a Professzionális kategóriában a következő zsűri bírálja el: Claudi Carreras Guillén, független kurátor, szerkesztő és kulturális menedzser; Touria El Glaoui, az 1-54 Contemporary African Art Fair alapító igazgatója; Katie Hollander, az Annenberg Space for Photography igazgatója; Gwen Lee, a Singapore International Photography Festival igazgatója; Brent Lewis, a The New York Times fotószerkesztője/a Diversify Photo társalapítója; valamint Mike Trow, kurátor, fotószerkesztő és szaktanácsadó.

SONY PROFESSIONAL GRANT 2019

A 2019-es Sony World Photography Awards Professionális kategóriájának döntősei közül a Sony Professional Grant támogatásban részesült: Yan Wang Preston (Egyesült Királyság, 1. helyezett, Tájkép), Edward Thompson (Egyesült Királyság, 3. helyezett, Brief), Kohei Ueno (Szingapúr, 2. helyezett, Sport) és Tuoma Uusheimo (Finnország, 2. helyezett, Építészet). Az alábbi fotóművészeket 2019 áprilisában 7000 amerikai dollár értékű ösztöndíjjal és a legfrissebb Sony digitális képkészítő felszereléssel támogatták projektjeik és hosszútávú munkáink szabad és kreatív elkészítése érdekében.

A kiállított projektek közt megtalálható:

Yan Wang Preston Wilderness Expanses című sorozata, mely a modern társadalmak és a természetes élővilág kapcsolatát kutatja. Preston fekete-fehér esztétikájú, klasszikus tájképeken mutatja meg Kína megújuló zöld területeit, miközben az újrateremtés kérdéseivel foglalkozik. Edward Thompson pedig a Brexit-folyamathoz kapcsolódó országos és regionális eseményeket dokumentálta projektjében.

Kohei Ueno munkája, a The beauty of life, forgiveness, and the power of positive change a Tonga törzs éves vándorlását és megújulását követi nyomon. Emellett egy veszélyeztetett bálnarajt is láthatunk fotósorozatában: az állatokat a világháborúk utáni időszakban taszították a vadászok a kihalás szélére. Tumos Uusheimo Out of bounds című albumja az építészet térbeliségét és a sportpályák korlátait vizsgálja.

Eredmények

ÉPÍTÉSZET:

Döntősök:

• Sandra Herber, Kanada
• José De Rocco, Argentína
• Jonathan Walland, Anglia

Shortlistesek:

• Swen Bernitz, Németország
• Liang Chen, Kína
• Jeoffrey Guillemard, Franciaország
• Marcin Płonka, Lengyelország
• Maria Burasovskaya, Oroszország
• Laurin Schmid, Németország
• Alexander Tatarenko, Oroszország

KREATÍV:

Döntősök:

• Pablo Albarenga, Uruguay
• Dione Roach, Olaszország
• Luke Watson, Egyesült Királyság

Shortlistesek:

• Michel Le Belhomme, Franciaország
• Nicoletta Cerasomma, Olaszország
• Joseph Ford, Egyesült Királyság
• Ritsuko Matsushita, Japán
• Serge Varaxin, Oroszország
• Reuben Wu, Egyesült Királyság

FELFEDEZÉS:

Döntősök:

• Hugh Kinsella Cunningham, Egyesült Királyság
• Maria Kokunova, Oroszország
• Hashem Shakeri, Irán

Shortlistesek:

• Diogo Baptista, Portugália
• Emmanuelle Firman, Franciaország
• Adrian Francis, Amerikai Egyesült Államok
• Massimo Gurrieri, Olaszország
• Thomas Hänisch, Németország
• Edward Kaprov, Izrael
• Murat Yazar, Törökország

DOKUMENTUM:

Döntősök:

• Didier Bizet, Franciaország
• Chung Ming Ko, Hongkong
• Youqiong Zhang, Kína

Shortlistesek:

• David Butow, Amerikai Egyesült Államok
• Nicholas Moir, Ausztrália
• Patrick Wack, Franciaország
• Eddy van Wessel, Hollandia
• Ian Willms, Kanada

KÖRNYEZET:

Döntősök:

• Robin Hinsch, Németország
• Álvaro Laiz, Spanyolország
• Luca Locatelli, Olaszország

Shortlistesek:

• Jenny Evans, Ausztrália
• Marco Garofalo, Olaszország
• Eddo Hartmann, Hollandia
• Maximilian Mann, Németország
• Pierpaolo Mittica, Olaszország
• Carolina Rapezzi, Olaszország
• Kristof Vrancken, Belgium

TÁJKÉP:

Döntősök:

• Ronny Behnert, Németország
• Chang Kyun Kim, Dél-Korea
• Florian Ruiz, Franciaország

Shortlistesek:

• Mauro Battistelli, Olaszország
• Jeroen van Dam, Hollandia
• Andrius Grigalaitis, Litvánia
• Sybren Vanoverberghe, Belgium
• Peixia Xie, Kína

TERMÉSZET ÉS ÉLŐVILÁG:

Döntősök:

• Masahiro Hiroike, Japán
• Adalbert Mojrzisch, Németország
• Brent Stirton, Dél-Afrikai Köztársaság

Shortlistesek:

• Pierre Anquet, Franciaország
• Songda Cai, Kína
• Marko Dimitrijevic, Svájc
• Tobias Friedrich, Németország
• Joan de la Malla, Spanyolország
• Yevhen Samuchenko, Ukrajna

PORTRÉ:

Döntősök:

• Cesar Dezfuli, Spanyolország
• Sasha Maslov, Ukrajna
• Denis Rouvre, Franciaország

Shortlistesek:

• Richard Ansett, Egyesült Királyság
• Raul Ariano, Olaszország
• Jon Enoch, Egyesült Királyság
• Adam Ferguson, Ausztrália
• Adrián Markis, Argentína
• Magdalena Stengel, Németország
• Tomáš Vrana, Csehország

SPORT:

Döntősök:

• Lucas Barioulet, Franciaország
• José López Soto, Spanyolország
• Andrea Staccioli, Olaszország

Shortlistesek:

• Giuliano Berti, Olaszország
• Anton Dotsenko, Amerikai Egyesült Államok
• Frédéric Duhayer, Franciaország
• Mikhail Kapychka, Fehéroroszország
• Sarah Sasani, Irán
• Federico Tardito, Olaszország

CSENDÉLET:

Döntősök:

• Alessandro Gandolfi, Olaszország
• Elena Helfrecht, Németország
• Fangbin Chen, Kína

Shortlistesek:

• Sabina Candusso, Olaszország
• Emilia Cocking, Egyesült Királyság
• Sandrine Dippa, Franciaország
• Paul Fuentes, Mexikó
• Molly Percy, Egyesült Királyság
• Yelena Strokin, Oroszország
• Cecilia Manzanares Vargas, Mexikó

A MANK megújult honlapján várja a jelentkezéseket. A két ösztöndíj egy éven át havi bruttó 200-200 ezer forintos összegű támogatást biztosít a fiatal a művészeknek. Az ösztöndíj legfeljebb három alkalommal nyerhető el.

A pályázatot kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani a www.alkotomuveszet.hu felületen.

Az anyagi támogatáson túl az ösztöndíjasok kiállítási lehetőséget is kapnak, hogy munkáikat bemutathassák.

A pályázatokat az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kinevezett szakértői kuratórium bírálja el.

Az 1991-ben Pécsi József fotóművész, fényképészeti szakíró és szaktanár tiszteletére létrehozott fotóművészeti ösztöndíj célja, hogy segítse a fiatal fotóművészek, fotóriporterek és alkalmazott fotográfusok pályakezdését, szakmai fejlődését.

A pályázatra ezúttal 267 fotográfus 2488 pályaművet küldött, a beérkezett képek száma összesen 6079 volt. A közmédia fotóriporterei összesen tizenegy díjat és két dicséretet kaptak.

Az internacionális zsűri elnöke Szlukovényi Tamás volt, míg tagjai Daniela Mrazkova, Ron Haviv, Joao Silva és Stiller Ákos.

A legjobb kollekcióért odaítélt Munkácsy Márton-díjat Török János (Délmagyarország) kapta; ő lett idén a megyékben dolgozó, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter is.

A legjobb teljesítményt nyújtó 30 év alatti fotóriporternek járó Szalay Zoltán-díjat idén is Mónus Márton (MTI/MTVA) érdemelte ki, a Magyarországon készült legjobb hírképért Dombóvári Tamást (szabadfoglalkozású) tüntették ki Escher Károly-díjjal, a frissen megvalósított fenntarthatósági díj első nyertese mindazonáltal Ladjánszki Máté lett.

A MÚOSZ Nagydíj és az André Kertész-nagydíj nyertesének a neve április 16-án, a Capa Központ ünnepélyes díjátadóján lesz nyilvános.

A Hír, eseményfotó kategória első helyén Dombóvári Tamás (szabadfoglalkozású) végzett, a Képriport kategória legjobbjának mindazonáltal Ajpek Orsolya (Index) anyagát választotta a zsűri.

Cséfalvay Á. András (Parameter. sk) lett a Mindennapi élet (egyedi) kategória győztese, Mindennapi élet (sorozat) kategóriában ugyanakkor Kovács Bea kapta az első díjat.

Az Emberábrázolás-portré (egyedi) kategória első helyén Kölcsey-Gyurkó Sára végzett, az Emberábrázolás-portré (sorozat) kategóriában mindazonáltal Bielik István (szabadfoglalkozású) lett az aranyérmes.

Polyák Attila (Origo) a Művészet (egyedi) kategória első díját kapta meg, Mohai Balázs (MTI/MTVA) ugyanakkor Művészet (sorozat) kategória legjobb anyagát kreálta idén.

A Sport (egyedi) kategória első helyén Földi Imre (Nemzeti Sport) végzett, miközben a Sport (sorozat) kategóriában Török Jánost honorálta első díjjal a zsűri.

Török János kapta a Természet és tudomány (egyedi) kategória aranyérmét is, a Természet és tudomány (sorozat) kategória első díját mindazonáltal Hajdú D. András (szabadfoglalkozású) nyerte.

Kerekes M. István lett a Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (egyedi) kategória győztese, a Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (sorozat) első helyére ugyanakkor Hajdú D. András tevékenységét sorolta a zsűri.

Az ünnepélyes díjátadója, a pályázat anyagából szervezett 38. Magyar Sajtófotó Tárlat megnyitója és Az év fotói című album bemutatója, április 16-án lesz a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Árnyalatterjedelem kompenzálása a fényképezőgépen

Azt, hogy helyesen döntöttünk-e – vagyis a felvétel mindenkori árnyalatterjedelmét –, a hisztogram segítségével ellenőrizhetjük. Vegyük figyelembe, bizonyos helyzetekben elkerülhetetlen, hogy a kép egyes részleteiben tónusokat veszítsünk. A hisztogram azonban megmutatja, hol van még tartalék a témában, illetve segítségével megítélhetjük az alul- vagy túlexpozíció mértékét.

A fénymérési módok mellett egyéb segítséget is igénybe vehetünk. Használhatjuk az expozíciókorrekciót, bekapcsolhatjuk a vakut, melynek teljesítményét éppúgy módosíthatjuk. Csökkenthetjük a kontrasztot, sőt választhatunk akár nyers felvételi formátumot is. Az utómunkák legszélesebb skálájára ekkor számíthatunk, és ami a legfontosabb, kellő ügyességgel információvesztés nélküli árnyalatterjedelem nyerhető ki.

Árnyalatterjedelem kompenzálása a számítógépen

A Photoshop talán a legismertebb képszerkesztő szoftver. Végtelen számú megoldást kínál szinte minden részterületen, így az árnyalatterjedelem, illetve az árnyékok és a csúcsfények kompenzációjában is. Ahogy az odavezető út, a végeredmény is eltérő lesz, a különbségek azonban nem számottevőek. Ezért kijelenthetjük, hogy a rendelkezésre álló eszközparkból mikor melyiket használjuk, saját tapasztalatunknak és képi világunknak kell meghatároznia.

Az ún. camera raw ablak egy nyers fájl megnyitásakor fogad bennünket, és máris több lehetőséget kínál fel a témakörben. Mindenekelőtt opcionálisan megjeleníti az árnyékok és a csúcsfények vágását, mégpedig a hisztogram tetején található gomboknak megfelelően. Vágás akkor történik, ha az eredeti árnyalatterjedelem szélesebb volt, és egy képpont színértéke nagyobb a képen megjeleníthető legnagyobb értéknél vagy kisebb a legkisebbnél. A túl fényes értékek fehérnek, a túl sötétek feketének látszanak, az eredmény pedig a kép részletgazdagságának csökkenése. A csúcsfények vágása akkor látszik, ha a három RGB csatorna valamelyike teljesen telített, vagyis részletek nélküli. Az árnyékok vágása akkor látszik, ha mindhárom RGB csatorna vágva van (tehát fekete, részletek nélküli). Az Expozíció és a Helyreállítás csúszkák esetén a kép feketére változik, a levágott területek pedig fehéren jelennek meg. A Feketék csúszka esetén a kép fehérre változik, a levágott területek pedig feketén jelennek meg. A színes területek egy színcsatornában (vörös, zöld vagy kék) vagy két színcsatornában (cián, bíbor vagy sárga) való vágást jelentenek.

Azt tehát már tudjuk, hogyan ítélhetjük meg expozíciónk pontosságát. De vajon hogyan javíthatunk az egyszer már elrontott eredményen? Maradjunk még mindig a camera raw ablakában.

Az Expozíció értékének csökkentésével sötétíthetjük, növelésével világosíthatjuk a képet. A csúszkák eltolása a teljes kép fényerejét módosítja, és értelemszerűen a csúcsfényeknél erősebb hatású. Az értékek a rekesznyílásokat szimulálják: egy +1,5 mértékű módosítás a rekesz 1–1/2 értékkel történő nyitásához hasonló eredménnyel jár. Értelemszerűen a –1,5 mértékű módosítás a rekesz 1–1/2 értékkel történő csökkentését képezi le.

A Camera Raw bizonyos mértékig helyre tudja állítani az eredeti árnyalatterjedelem részletgazdagságát azokon a területeken is, ahol egy vagy két színcsatorna feketévé vált, mégpedig a feketék világosítása nélkül. Ehhez meg kell adnunk, hogy mely bemeneti szintek feleljenek meg a fekete színnek a végleges képen. A Feketék értékének növelésével több területet feleltethetünk meg a fekete színnek. Ettől egyes esetekben a kép kontrasztosabbnak tűnik. A legnagyobb változás az árnyékos részeken figyelhető meg, miközben a középtónusok és a csúcsfények kevésbé változnak. A kitöltés eredménye hasonló az Árnyék/csúcsfény szűrőjéhez, valamint az After Effects Árnyék/csúcsfény parancsokhoz.

Az Árnyék/csúcsfény paranccsal hatékonyan korrigálhatók az erős háttérvilágítás miatt elmosódott körvonalakat tartalmazó fényképek, valamint a vakuhoz túl közel lévő és kissé halvány objektumok. Ez a korrekció ugyancsak hasznos az egyébként helyesen megvilágított kép árnyékos részeinek világosítására. Az Árnyék/csúcsfény parancs nem csupán világosítja vagy sötétíti a képet: e két műveletet az árnyékok és a csúcsfények környékén lévő (helyileg szomszédos) képpontok alapján végzi el. Ebből kifolyólag az árnyékok és a csúcsfények más-más elemekkel vezérelhetők. Az alapértékek beállítása révén javítani lehet a háttérvilágítási problémákat tartalmazó képeket. Az Árnyék/csúcsfény parancs a kép teljes kontrasztjának korrigálását is biztosítja a Középtónus kontraszt csúszkával, illetve a Fekete vágása és a Fehér vágása lehetőséggel, valamint a telítettség korrekcióját a Színkorrekció csúszkával.

Az árnyalatterjedelem szélessége

Segítségével megadhatjuk a módosítani kívánt árnyékok és/vagy csúcsfények, azaz az árnyalatterjedelem tartományát. A kisebb értékek az árnyék sötétebb részeire és a csúcsfény világosabb részeire korlátozzák a módosítást, míg a nagyobb értékek azt a tónustartományt növelik, amelyet a középtónusokra alkalmaz majd a rendszer. A 100% értéknél az árnyék árnyalatszélességének csúszkája leginkább az árnyékokra lesz hatással, a középtónusokat csak részben befolyásolja, a legfényesebb árnyékokra pedig egyáltalán nincs befolyása. Az árnyalat szélessége minden képen más és más. Bánjunk csínján vele, a túl nagy értékek ugyanis ún. fényudvart okozhatnak a sötét és a világos szélek mentén. A fényudvar akkor is megjelenhet, ha túl nagy értéket adunk meg az árnyékhoz vagy a csúcsfény mennyiségéhez. Az alapértelmezett értékek ezeket a tulajdonságokat próbálják meg kiküszöbölni.

A képkorrekció, a fénykép manipulálása sokrétű lehet. Gondolkodhatunk előre, de akár utólag is felfedezhetünk egy-egy (újra) elkészíthető alkotást meglévő archívumunkban. Könnyen észrevehetjük, hogy egy kép megvágva, átszínezve, elforgatva, torzítva stb. újabb és újabb lehetőségeket tartogat a kifejezésre. Digitális állományok esetében ráadásul inkább csak sok idő, mintsem pénz a képkorrekciós alkotói tevékenység. Lássunk két egyszerű módot, amitől a fényképünk jelentősen megváltozhat!

Képkorrekció megvágással

A képkorrekció legegyszerűbb módja a vágás. Sok esetben – a fénykép elkészítésének pillanatában – ugyanis nem tudjuk a tökéletes képkivágást biztosítani: nem a megfelelő objektív van a vázon, túl nagy a tömeg stb. Én egyébként is azt javaslom, hogy mindig egy kicsit nagyobb képkivágással dolgozzunk, mint amit a téma megkövetel, mert utólag vágni könnyebben tudunk, mint a képhez hozzátoldani. Persze, stúdióban vagy más, jól kontrollálható helyeken egyszerűbb a helyes képkivágást beállítani, de ha ez hiányzik, akkor ne sokat habozzunk, vágjuk meg a képet, hogy csak az maradjon rajta, amit szeretnénk. A fénykép megvágása után nem mindig lesz a kép oldalaránya „szabványos”, de a kép mondanivalóját ez ritkán zavarja.

Képkorrekció perspektíva-torzítással

Ritka az az amatőr, de talán még profi fotós is, akinek a táskájában ott lapul a PC, azaz a perspektíva-korrekciós objektív. Éppen ezért a legtöbb fotó szenved a perspektivikus torzulásoktól, főleg a nagylátószögű objektívvel készített felvételek. Ennek ellenére ritkán nyúl a fotós a képszerkesztő programhoz, hogy ezt a hibát képkorrekció segítségével orvosolja. Pedig az eredmény látványos, és a munkamenet sem emészt fel túl sok időt. A perspektíva-korrekció mindössze annyiból áll, hogy a kép sarkait – az erre alkalmas programmal – addig húzogatjuk, „torzítjuk”, míg a kívánt torzulások jelennek meg a képen. Ilyenkor nem árt, ha segédegyeneseket (vagy négyzetrácsot) is használunk a képkorrekcióhoz, hogy a kívánt vonalak tényleg a megfelelő irányba mutassanak.

Megjegyzem, sok esetben előfordul, hogy a képen található és különböző irányokba futó egyeneseket képtelenség úgy összehozni (csak a perspektíva-korrekció eszközét használva), hogy – szándékunk szerint — mindegyik tökéletesen vízszintes vagy éppen függőleges legyen. Ilyen esetben használjunk további képkorrekciós megoldásokat, vagy válasszuk a számunkra legmegfelelőbb beállítást.

Be kell azonban látnunk, hogy vannak olyan esetek, amikor a torzítások nem javítják már a képi megjelenést, amikor nincs szükség utólagos képkorrekcióra. Ez tehát mindenkinél egyéni ízlés dolga.

Takács Szabolcs

A művészet megajándékozott bennünket azzal a lehetőséggel, hogy a pillanatnak nem kell feltétlenül egy pillanatig tartania. Hiszen egy regényben, vagy filmben is – annak ellenére, hogy általában az idő sűrítéséről van leginkább szó bennük – vannak elnyújtott cselekménysorok, amelyek a valóságosnál hosszabb ideig tartanak akár olvasva, vagy nézve is. A filmművészet egyik legjellemzőbb kifejező formája a lassítás. A fotográfia pedig valójában a pillanat művészete, azonban a legképtelenebb rövid idejű expozíciók mellett azzal az egyedülálló lehetőséggel is rendelkezik, hogy tetszőleges hosszúságú időfolyamatot képes egyetlen képbe sűríteni. A hosszú expozíció különleges látványokat teremthet.

Mi számít hosszú expozíciónak?

Mi számít hosszú időnek, ez az egyik legsarkalatosabb kérdés, mint a későbbiekben meg is láthatjuk. Az idő nem elvont, hanem nagyon is relatív fogalom és dimenzió kiterjedés. Ugyanakkor szubjektív is, hiszen a fény egy másodperc alatt bejárt útjához képest egy mai űrrakétáé igazán jelentéktelennek tűnik. A tiszavirág röpke élete pedig önmagának ugyanannyit jelent, mint egy teknős matuzsálemi kora. A fotográfia egyik szabálya szerint az aktuálisan használt objektív reciprok értékénél hosszabb idejű expozíciós idő az az érték, aminél már fennáll a kézből való fényképezéskor a gép berázása, bemozdítása. (Most hagyjuk ki a számításból a különféle képstabilizáló eljárásokat.) Egy 300 mm-es objektív esetében tehát az 1/125 s zársebesség a bemozdulás szempontjából már hosszú expozíció, egy 17 mm-es nagylátónak azonban az 1/30 s is gyorsnak számíthat. A feltételes mód nem véletlen, hiszen a fenti tétel statikus téma esetében igaz, amint a képben mozgás is van, a zársebességet már annak a gyorsasága és mozgásának iránya is befolyásolja. Nem véletlen az új digitális kamerák egyre nagyobb végsebessége és egekig emelt érzékenysége. Az alkalmazott fotónak a mozdulatokat meg kell fagyasztania a legmostohább fényviszonyok között is. A kreatív fotós azonban épp a mozdulat elnyújtására alapozhat olyan képeket, amilyeneket a valóságban sosem láthatunk.

Szárnyaljunk szabadon

Ebből kell tehát kiindulnunk, amikor szabadjára akarjuk engedni a fantáziánkat, és érdekes látványt kívánunk teremteni a hosszú expozíció alkalmazásával. Három tényező befolyásol bennünket. Az adott fény erőssége, a téma mobilitása és annak sebessége, valamint a használt objektív gyújtótávolsága. E tényezőkből csak az utóbbi múlik rajtunk, hiszen a témából adódóan a mi döntésünk lesz, hogy melyik látószöget érezzük alkalmasnak elképzeléseinkhez. A fény általában adott, még akkor is, ha mi teremtjük meg a műteremben, vagy az örökvakut feltolva a gépre. Itt csupán annyi a választási lehetőségünk, hogy magasabb érzékenységet állítunk-e, mert kimerevítetten akarunk leképezni, vagy maradunk a legalacsonyabbnál, és ha kell, még az állványt is felállítjuk. A téma mozgását szinte egyáltalán nem tudjuk befolyásolni. Legfeljebb együtt mozogni vele. Egy futóval talán még lehet is a pálya mellett egy jó elhúzásos kép érdekében, de már egy országúti kerékpáros mozgás-ábrázolása motort és vezetőt is igényel. Egy azonban biztos, e három tényező képen belüli viszonya egymáshoz határozza azt meg, hogy egy adott helyzetben mi számít hosszú expozíciós időnek.

Rekeszeljünk le

A fény szempontjából azt kell figyelembe vennünk, hogy az erős világítás még a legalacsonyabb érzékenység mellett is rövid zársebességet igényel. Hosszú expozíció igényekor nagyon le kell rekeszelnünk, (ez a digitális kompakt kameráknál nem is lehetséges, a kisméretű érzékelő lapkák miatti rövid gyújtótávolságok F:8-nál szűkebb rekesszel már lyukkamerává alakítanák a szerkezetet), de sokszor még így is kell a magas denzitású szürkeszűrő, vagy egy kis leleményesség.

A mozgás ábrázolása gyenge fényben könnyebben megy

A szabadtéren a fényszegény helyzetek kedveznek a mozgás ábrázolásához, a bemozdulásos képeknek. Napkelte, alkonyat, erősen borult idő, eső, hóesés, stb. A mesterséges világítású belsőterek viszont szinte minden esetben egyszerűsítik a dolgunkat. Sportrendezvények, koncertek, táncművészeti előadások remek események az ilyen elképzeléseink megvalósítására. Vagyis a körülmények eleve a hosszú expozíció malmára hajtják a vizet.
Itt kell megemlítenem az analógtechnikából a digitálisba átöröklött – még ha nem is azonos – leképezési hibát. A filmek, különösen a színesek érzékenyek a hosszú expozíció okozta mellékhatásokra. A Swarzschild-effektusnak nevezett jelenség abból adódik, hogy a különböző színérzékenységű rétegek fényérzékenységét csak egy bizonyos expozíciós tartományon belül lehet szinkronizálni. Ha ez az idő kívül kerül az általában 1/30-1/4000 s tartományból, akkor színtorzulás lép fel, nem egy esetben kiszűrhetetlen keresztgammás jelenség kíséretében. Ez sok laboránsnak kerülhet álmatlan éjszakájába, vagy jó pár szál hajába. A digitális képérzékelők ennek a gondnak ugyan hátat fordítottak, viszont begyűjtötték nekünk helyette a zajosodást, amiért szívjuk is sokat a fogunkat. Az analógon jelentkező hibáknál kompromisszumot lehet kötni, inkább legyen az árnyék kék, mint a nagyi arca padlizsánszínű. A digitálisnál meg rá vagyunk bízva a színkezelő és a képkidolgozó, illetve a zajszűrő szoftverek tervezőinek találékonyságára.

Mozgás ábrázolása nagylátó és tele segítségével

Hosszú expozíció esetében a mozgás ábrázolása a téma sebességének és az objektív gyújtótávolságának együttes tárgyalását igényli, mivel a kettő nagyon erős kölcsönhatásban van egymással. Hiszen egy kis mozgássebességű tárgy is erősen bemozdulhat, ha az egy nagylátószögű objektív közelében van, viszont egy nagy távolságban lévő, telével fényképezett téma esetében ez nem feltétlen igaz, hiszen a kép felületén „bejárt útja” jóval kisebb, ugyanannyi idő alatt.
A nagylátószögű objektívek használatakor kiváló lehetőség, hogy a viszonylag hosszú expozíció kézben is megtartható. A statikus elemek így bemozdulás nélkül kerülnek a képre, míg a mozgás ábrázolása látványos elkenődésekkel. Viszont a nagylátószögekkel nagyon kiszámíthatatlan az úgynevezett „elhúzásos technika” alkalmazása. A közelben elmozgó elem követésével nemcsak a szögsebesség változik a képen belül, hanem a perspektivikus torzítás is. A megfelelő mozgás ábrázolása így nagyon bizonytalan, bár be is jöhet. Erre a technikára a teleobjektívek alkalmasabbak. Viszonylag gyorsnak mondható zársebesség mellett is szép elhúzást lehet elérni. Nagyobb gyújtótávolságnál sem kell állvány, még egylábú sem, mert az optikai síkban történő elforgással nem is lehet pontosan követni a mozgást. A válltámasz ilyenkor a legalkalmasabb tartozék, plusz a visszatartott levegő.

Tudatos, alkotói folyamat

A lehetőségek a három fő tényező variálásával szinte végtelenek, a körülményeken felül azonban legalább annyi múlik a mi ötleteinken is. Az öncélúság elkerülése mellett van egy nagyon fontos másik íratlan szabály is, aminek érdemes megfelelni: A bemozdulások mellett kell lennie éles elem(ek)nek is a képen, vagy a bemozdult részeken érezni kell, hogy azokra lett az élesség állítva. Természetesen adódnak a véletlen szerencse által keletkezett látványos elmozdulások, meg is kell őket becsülni, de a tudatosság minden alkotó folyamatban a legalapvetőbb tényező. Ám még a legkörültekintőbb rákészülést követően sem lehetünk biztosak a végeredményben. Ha van mód, érdemes több felvételt készíteni. Célszerű különböző expozíciós időkkel is kísérletezni. A túl hosszú elcsépelheti a témát, mint azt a sok folyóvizes, vagy éjszakai városképnél tapasztalhatjuk is.

Vajda János

A fekete-fehér fénykép formai játéka

2006-os, fekete-fehér természetfotóimból válogatott kiállításom felvezető gondolataiból idéztem fentebb, de a sorok alapgondolatai a fotózás minden területére érvényesek. Mindezek az évek során szerzett tapasztalatokból születtek, miszerint bizonyos esetekben a színek nem annyira alkalmasak a kép valódi tartalmára irányítani a figyelmet, mint a fekete-fehér fényképezés során.

Nem a tarkabarka turistaképekre gondolok, hiszen ezeknél esztétikai szempontokból még képről sem beszélhetünk. Inkább azokra, amelyeknél még a tudatosan nagy és hatásos, elsősorban komplementerekből vagy egy színből komponált felületek mögött is elveszhet a képi elemek formavilága. Az átlagos szemlélő ugyanis hajlamos leragadni az első benyomásnál, a hatásos színek pedig annyira rabul ejthetik, hogy igazán nem is kíván már tovább tekinteni a kép mélyére, az esetleges gondolati tartalomra vagy formai játékra.

Leszögezhetjük, hogy a természetes látványtól való elszakadás első és egyik legfontosabb lépése a természetes színektől, színösszhatásoktól való elfordulás. Sokszor pedig azok teljes száműzése és a semleges tónusokra való leegyszerűsítés. Színekkel elsősorban hangulatokat lehet visszaadni, a tónusokkal pedig a fényekre és a formákra lehet a hangsúlyt helyezni. Tisztában vagyok azzal, hogy ezek az elvek sok vitára adhatnak okot, egy egyszerű példával igyekszem véleményemet alátámasztani.

Színdinamika és tónuskontraszt

Az egyik legerőteljesebben elváló színpár a mélykék és a sárga (általában a kiegészítő színek). Halovány nem lehet, csak valami telített sárga, mert azonnal belesüpped a legerősebb színbe is. Az ábrán szemléletesen elkülönül a denzitásértékben nem is annyira erőteljes különbségű első színpár a másodiktól, pedig azok megvilágítási értékben jóval messzebb állnak egymástól. Csak éppen nem hatásosak, sem a színdinamika, sem a mellette jobbra lévő maximális megvilágítási terjedelmet jelentő, két szélső értékű fekete-fehér ábra kontrasztjának szempontjából. Ha a körre kívánjuk a hangsúlyt terelni, a két szélső ábra valamelyikét kell választanunk, de ha nincs a színek jelenlétének szerepe valamilyen egyéb pszichikai szempontból, nyilvánvalóvá válik, hogy a fekete-fehér változat ebből az aspektusból lényegre törőbb.

Ebben rejlik a fekete-fehér fénykép képletének lényege: a színdinamika nem azonos a színtelen tónusok kontrasztjával.

Kifejezőbb lehet a színnélküli világ

A telített, briliáns színekből felépülő fénykép leginkább ezek harmóniájával vagy diszharmóniájával hat ránk, sokszor formai elemeitől vagy gondolatiságától függetlenül. A kontrasztos fekete-fehér fotón azonban rögtön felfedezhető, ha nincs mögötte képi tartalom. Csak a tónusok erőteljességéből még nem áll össze a kép. Ha viszont akár a formák és a fény – hiszen egyik nem lehet a másik nélkül – együtthatása, vagy az erőteljes tartalmi mondanivaló a lényeges, a színek nélküli, letisztult fekete-fehér fénykép világa sokszor lehet kifejezőbb.

Legjellemzőbb erre az akt- és az erotikus fotók megoldásainak sarkos elkülönülése egymástól. Az erotikától mentes, csak a test szépségét ábrázoló aktképek szinte minden esetben a fekete-fehér fotó útján tudnak elszakadni a szextől, míg az erotikus fotók, sok esetben buja színezetű környezetükkel kifejezetten a szexualitás irányába terelik a figyelmünket, még akkor is, ha a képen szereplő ember nem teljesen meztelen. (Vagy éppen azért!) A színek természetessége szabadjára engedi érzéki fantáziánkat, hiszen mi is így látjuk saját vágyaink célpontjait. Ezzel szemben a tónusokra redukált testábrázolás, a formákat kiemelő fényhatásokkal együtt egész más jellegű képi hatást kelt, ami mentes minden erotikus utalástól.

Fekete-fehér fényképezés és az alkalmazott fotográfia

Az alkalmazott fotográfia természetesen nem engedi meg a fekete-fehér fénykép használatát, hiszen a cél valaminek vagy valakinek a valós láttatása. Egy színes terméket nem lehet színtelenül bemutatva eladni. Ennek ellenére – és ebben biztos szerepet játszik az egy ideje divatos trenddé vált a fekete-fehér fényképezés – bizonyos reklámanyagokban újra felbukkan a hagyományosnak mondható színtelen ábrázolás, vagy az a megoldás, amikor egy képen belül színes motívumok is megjelennek a nagyobb részt fekete-fehér képen. Kétségtelen, hogy egy szürkeskálás portrén valós színében megjelenő, rúzsozott száj kifejezetten erre irányítja a figyelmet, és ezen keresztül a terméket gyártó kozmetikai cégre. Ez a fajta képi hatás a fotográfia alkotó területein is fellelhető, azonban érzéssel kell ezekkel is bánni, mint minden egyéb más „hatásvadász” eljárással. Ha nem a fényképet szolgálja, nem lesz egyéb, mint technikai öncélúság.

A tájfényképezés örökös nagymesterének, Ansel Adams életművének egyik legnagyobb tanulsága a mi generációink számára, hogy a megszokottan színes táj mennyivel hatásosabban képes olyan érzéseket, kötődéseket közvetíteni a fekete-fehér fotó ábrázolásában, ami csak a fotós személyiségére vezethető vissza. Különleges ábrázolásmódja a róla elnevezett zónarendszernek köszönhetően nagyon érzékletesen domborítja ki egy-egy természeti táj önmagában rejlő, színektől független szépségét, ami formáiban, építő elemeinek összhangjában vagy éppen kuszaságában fedezhető fel. És ehhez nem volt elég Adams egyedülálló fototechnikája, kellett mellé az érzékeny szem a tökéletes, lényegre törő kompozíciókhoz.

Való igaz, hogy egy különleges időjárási körülmény következtében szokatlan színekben pompázó tájkép önmagában lenyűgöző hatású tud lenni. A színek varázsa azonban elhomályosíthatja a szemünket és sokszor nem is vesszük észre, hogy tulajdonképpen semmitmondó kompozícióval állunk szemben, és a kép egyedüli erénye a színessége. Valljuk be önmagunknak azt is, hogy mi is hajlamosak vagyunk ezeknek a színhatásoknak a fogságába esni.

A tudatos fekete-fehér fotózás

A tudatos fekete-fehér fotózás azonban megtaníthat bennünket a színeken túl látni, hiszen rá vagyunk kényszerítve arra, hogy az előttünk lévő világ színeit tónusokra redukáljuk. Húszegynéhány évvel ezelőtt még kézenfekvő volt, ha fekete-fehér film volt a gépünkben, nem volt mese, csak abban lehetett gondolkodni, akármilyen színorgia is vett körül bennünket, kivéve, ha két vagy több vázzal dolgoztunk.

A digitális képrögzítés térnyerésével azonban ez a kényszer megszűnt. Nem feltétlen kell a helyszínen átgondolni, milyennek is kell lennie majd a képnek. Pedig a hatásos fekete-fehér fénykép végeredménye szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogyan vezéreljük az expozíció előtt a színbeállításokat. Ezért fontos már a felvétel helyszínén a kép színei mögé látni, és felfedezni azt, melyik az a motívum, ami a fekete-fehér fénykép szempontjából hatásosabban közvetítheti pillanatnyi benyomásainkat, amiből a későbbi képi mondanivalót alakíthatjuk az utómunka során.

Talán nem véletlen, hogy sokan fordulnak vissza a régebbi analóg technikákhoz, és fűzögetnek bele fekete-fehér filmeket. A mai napig bizton állítom, tudatos fotográfussá válni leginkább a hagyományos fekete-fehér fotózás technikáján keresztül lehet. Ez korábban is választás volt: diázok és rábízom magam a hívólaborok precízségére, netán gondatlanságára, vagy magam viszem végig az egész folyamatot saját fekete-fehér laborban?

Választás ma is. Kattintok, amire csak lehet a digitális géppel, aztán majd meglátom otthon a számítógépben, melyikkel mit lehet kezdeni, vagy igyekszem elsajátítani a színtelen látást is, hogy minden helyzetben megtaláljam a képnek legmegfelelőbb ábrázolási módot? A képzeletbeli tónusredukció elsajátítása mellett teszem le a voksot, nemcsak a tartalmas fekete-fehér fénykép érdekében, hanem mert ez visszacsatolódik, és a tökéletes színérzék kifejlesztésére is pozitív hatással van!

Vajda János