Nikon Photo Contest 2016-2017 fotópályázat

A Nikon örömmel jelenti be, hogy a Nikon Photo Contest 2016-2017 fotópályázat nevezéseket 2016. október 17. és 2017. január 27. között fogadják.

A Nikon Photo Contest 1969 óta létezik és a 36. fotóverseny egyike a világ legnagyobb nemzetközi fotóversenyeinek. Most a verseny két új kategóriával bővül. A „Nikon 100th Anniversary” (A Nikon 100. évfordulója) kategória a Nikon 2017-ben sorra kerülő 100. születésnapját ünnepli, a „Next Generation” (Következő generáció) kategória pedig a 30 év alattiaknak szól, így bátorítva a következő fotós nemzedék tehetségeit.

Nikon Photo Contest 2016-2017 fotópályázat

Nikon Photo Contest 2016-2017 fotópályázat

A világhírű grafikust és művészeti vezetőt, Neville Brodyt választották meg vezetőbírónak, köszönhetően annak, hogy óriási hatással van a művészekre, beleértve a fotóművészeket is – kortól függetlenül. Ő ezt mondja a szerepéről: „A Nikon Photo Contest fotóversenyt világszerte elismerik mint az új és feltörekvő tehetségek, illetve a gazdag képzelőerő és inspiráció felfedezésének kulcsfontosságú helyszínét. Úgy érzem, hogy vezetőbíróként az én felelősségem folytatni ezt a nagyszerű hagyományt olyan munkák kiválasztásával, amelyek új ötleteket és kiemelkedő minőséget képviselnek. Izgatottan várom, hogy a résztvevők a beküldött munkáik révén kifejezzék csodálatos ötleteiket és kreativitásukat.”

A Nikon Photo Contest 2016-2017 fotóverseny fénykép- és videókategóriáiba bármilyen digitális eszközzel rögzített munka benyújtható, beleértve az okoseszközökkel¹ készítetteket is, valamint a 6–180 másodperc hosszúságú videókat. A Nikon Photo Contest 2016-2017 nyerteseit 2017 júliusában jelentik be, a Nikon Corporation székhelyén, Japánban megrendezett díjátadón².

Nevezési időszak: 2016. október 17-től 2017. január 27-ig (zárás: 13:00 JST).

További információ: http://www.nikon-photocontest.com

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.