Szubjektum fotópályázat kortárs fotósoknak

Szubjektum fotópályázat kortárs fotósoknak

Szubjektum címmel nyílt fotópályázatot hirdetettek meg kortárs szerzők részére az első alkalommal 2017-ben megrendezendő Budapest Fotó Fesztivál szervezői. A pályázatra a tág értelemben vett portré, az emberábrázolás műfajába illeszkedő alkotásokat várnak.

Elolvasom…

A horizont jelentősége a tájképben

A horizont jelentősége a tájképben: Az eredeti felvételen a horizont vonala még a klasszikus alsó harmadba került, de maga a látvány inkább a 16:9-es képformátumnak felelt meg, így az alsó vágással egy kissé alább került, de ezzel látványosan hangsúlyossá is vált az égen a finom párajáték. A homokpadon lévő sirályok apró fehér foltjai mágnesként vonzzák a szemet, ezzel ellensúlyozzák a fák súlyos tömbjét, és jó helyen rögzítik a szemet is. Az ég kékjét polarizációs szűrővel lehetett megfelelő tónusban visszaadni.

A tájképek nagy része nyílt, széles távlatot befogó kép. Ezek mindegyikén fontos meghatározó elem ég és föld vagy víz találkozási vonala, a horizont. Ez a vonal ellenmondást hordoz magában: a végtelen terek találkozási vonala, a végtelenek vizuálisan elérhető, illetve ábrázolható határa. A természet folyamatosan jelenlévő illúzióinak egyik misztikuma. Ennek képi…

Elolvasom…

Árnyalatterjedelem, azaz az árnyékok és csúcsfények kompenzálása

Árnyalatterjedelem, azaz az árnyékok és csúcsfények kompenzálása

A pontos expozíció, ezáltal az árnyalatterjedelem kordában tartásának záloga a helyesen mért fény. Figyelnünk kell az expozíciós időre, valamint a blendére. Arra, hogy ez mikor mit jelent, nincs általános érvényű recept, hiszen a megvilágítási körülmények mindenkor eltérőek. Míg átlagos megvilágítási körülmények között az árnyalatterjedelem

Elolvasom…

Képkorrekció, a fénykép megvágás és a perspektíva-korrekció

Képkorrekció, a perspektíva-korrekció: Az eredeti képen a ház csavarodása nagyon zavart, olyan benyomásom volt, mintha ki akarna dőlni a képből, mintha szét akarna esni. Ezért a képkorrekcióhoz a Photoshop (Distort), illetve az átméretezés parancsait használtam.

Alapvetőn – véleményem szerint – kétfajta fotós létezik: a dokumentarista és a művészi. Az elsőnek a valóság és annak megörökítése, visszaadása a célja, míg a másik a fényképet mint műalkotást szeretné viszontlátni, és alkotói munkájának korlátait – ha egyáltalán léteznek – saját maga állítja fel. Éles határt, persze, nem lehet…

Elolvasom…

Bemozdulni vagy bemozdítani?

A hosszú expozíció és a mozgás ábrázolása fényképen. Egy montázshoz készítettem a képet. A kissé borult időben ISO 200-ra állítottam az érzékenységet és 16-os rekeszt állítottam a nagy mélységélesség miatt. Így lett az expozíciós idő 1/15 s. A mozgás ábrázolása tökéletesen sikeredett, a 28 mm-esnek megfelelő gyújtótávolságú objektívnek köszönhetően a nagyon közel lévő levelek a kis szél ellenére is látványosan bemozdultak.

A hosszú expozíció és a mozgás ábrázolása fényképen A művészet megajándékozott bennünket azzal a lehetőséggel, hogy a pillanatnak nem kell feltétlenül egy pillanatig tartania.

Elolvasom…

A megfelelő fotós nézőpont kiválasztása

A teleobjektív távoli nézőpont esetén is képes visszaadni a részleteket

Azt mondják, a jó fénykép nem a felszerelésen múlik. Nos, pontosítsunk: azért nem árt, ha egy jó gép és objektív a rendelkezésünkre áll. Vannak ugyanis olyan felvételi helyzetek, nézzük akár a téma (sport, divat), akár a megvilágítás (becsillanó ellenfény) szempontjából, ahol a nagyobb expozíciós tűrőképesség, a pontosabb árnyalat-visszaadás, netán az…

Elolvasom…

Hú de jó a HDR technika!

HDR technika kiindulópontja az eltérően exponált három fénykép

A digitális világ nagy előnye, hogy nem kell spórolni a „fotós nyersanyaggal”. Persze amellett, hogy csak egyszerűen telítjük a meglévő tárhelyünket, ezt a fényképek előnyére is fordíthatjuk. Sőt, még a pontos fénymérést is elhanyagolhatjuk, ha utólag kellő időt és figyelmet szentelünk képeink feldolgozására. A HDR technika ebben lehet segítségünkre.

Elolvasom…

Színek nélkül – A fekete-fehér fényképezés lényege a forma

A nyári, kora esti fények még nem voltak elég meleg színűek ahhoz, hogy színekben elég érdekessé lehessen tenni a képet. A célom egyébként is a nyitott ablak és az öreg hölgy haján megcsillanó fény hangsúlyozása volt. Ehhez meg a fekete-fehér fénykép volt a kézenfekvő. Az alak mögött súrló fényeken kirajzoló textúra megfelelően kiegyenlíti a nélküle túlsúlyossá váló bal oldalt.

„Rátaláltam a színek illuzórikus brillírozása mögött egy fényekre-árnyékokra, formákra és térre letisztult világra, amely erőteljesebben és lényegre törőbben volt képes kifejezni számomra a természet látszólagos bonyolultsága mögött létező valóságos egyszerűséget. A kromatikus skála mindennapossága helyett a feketék árnyalataiban vagy mélységeiben, a fehérek részleteiben vagy vakításában és a szürkék ezerféleségében igyekeztem…

Elolvasom…

A fehéregyensúly nagyobb figyelmet igényel

Fehéregyensúly és színhőmérséklet fontossága

Kicsit kékesebb, kicsit sárgásabb, de miért? Miért lesz a felvételem egyszer tökéletes, máskor pedig tiszta kék vagy sárga, amikor ugyanazokat a beállításokat használom? A válasz egyszerű: Mert ugyanazokat a fehéregyensúly beállításokat használja!

Elolvasom…

Lássunk nagyot – Kedvencem a nagylátószögű objektív

Nagylátószögű objektív egri vár ágyúja

A fényképezés tömeges elterjedésekor általános volt az 50 mm-es gyújtótávolságú objektívek használata, ami a kutatások szerint leginkább hasonlított az emberi szem általi leképezéshez. Ezáltal persze kissé „unalmas” is volt. Én ezt a típust használom legritkábban, ellenben a nagylátószögű objektív és a tele mindig ott lapul a táskámban. A nagylátót talán…

Elolvasom…

Vágni, vagy nem vágni?

Fénykép megvágás illusztráció

Ezt itt a nagy – szinte Shakespeare-i – kérdés a fotográfia köreiben, méghozzá sarkalatos és sok vitára is okot adó. Az érvek és az ellenérvek amennyire elfogadhatók, annyira visszautasíthatók is, annak viszonyában, hogy éppen melyik tábor érvel a másik felé. Vagy harminc éve már, hogy a néhai és általam nagyra…

Elolvasom…

Gyorsfényképezés a garázsban

Gyorsfényképezés – Egy lufi kilyukasztásának pillanata

Mindenki látott már olyan fényképet – többnyire reklámfotót –, amelyen valamiféle, nagyon gyorsan lejátszódó folyamat egy pillanata van megörökítve. A gyorsfényképezés jellegzetes példája a vízfelületre hulló vízcsepp, a pezsgősüvegből kifröccsenő ital vagy a céltárgyba éppen becsapódó puskagolyó.

Elolvasom…