FotóPiac

Díjmentes szolgáltatások:

A vaku és formái, lehetőségei

A fényképezőgép vaku talán a legnépszerűbb és legsokoldalúbban használható fotográfiai kiegészítő. Létezik belőle kicsi és nagy, beépített és kézi, rendszerbe illeszthető és műtermi, manuális és automata, olcsó és drága. Ugyanakkor a kezdő fotósok ritkán tudják, milyen nagy segítséget és kreatív szabadságot tud biztosítani egy vagy több villanó.

A vaku egy mesterséges villanófényt kibocsátó fényforrás. A vaku villanási (világítási) ideje aránylag rövid, akár 1/30 000 s is lehet. A látszat ellenére azonban a fényképezőgép rövid expozíciós idői (a zár kinyitásához és bezárásához szükséges idő miatt) nem mindig biztosítanak elegendően rövid időt a vaku villanásához. Ezért a fényképezőgép gyártók minden esetben megadják a legrövidebb, ún. vaku-szinkronizációs időt (X, pl. 1/125 s, 1/250 s), ami azt jelenti, hogy vakuval együtt ennél rövidebb expozíciós idő nem, csak hosszabb használható.

A vaku mérőszámai közül talán a legfontosabb a vezérszám (angolul guide number: GN), amelyet a gyártó minden termék esetében megad (pl. 40 m / ISO 100). Ez a vaku villanási fényének a relatív erősségét mutatja adott érzékenység mellett. Ismeretében a vaku hatótávolságát ki tudjuk számolni. Egyszerűen fogalmazva, a vezérszámot el kell osztani a használt rekeszértékkel. Pl. 40 m / F:4 = 10 m, azaz 10 m-nél távolabbi témát ilyen beállítások mellett a vaku nem képes megfelelően megvilágítani. Érdekes látni a focimeccseken a lelátókról fotózó (a vaku vezérszámról soha nem hallott) szurkolókat. Villognak a beépített vakuk, de legfeljebb a két sorral előrébb ülő feje búbját bírják rendesen megvilágítani.

A vezérszám minden esetben egy érzékenységhez van rendelve, példánkban ISO 100 beállítás mellett a vaku a 40 m-es vezérszámot tudja produkálni. Az is igaz, hogy kisebb érzékenység mellett kisebb, míg nagyobb érzékenység mellett nagyobb vezérszámot kapunk. Általában a négyszeres érzékenységemelkedés, kétszeres vezérszámot eredményez (ISO 400 esetében a példánk szerint már 80 m).

A vezérszám természetesen a másik érték kiszámítására is használható. Ha ismerjük a vezérszámot (az érzékenységgel) és a távolságot, akkor könnyen kiszámolható a helyes expozícióhoz szükséges rekeszérték. Pl. 40 m / ISO 100 vezérszámú vakuval 5 m távolságban lévő témát szeretnénk megvilágítani, akkor (40/5 = 8) F:8 rekeszértéket szükséges beállítanunk.

A vakukat sok esetben zoom fejjel készítik, így a különféle objektívekhez tudnak valamelyest alkalmazkodni: szélesebb vagy szűkebb teret világítanak be. Ezt az objektívek gyújtótávolságának megfelelően jelölik, így például a Nikon SB-800 vaku (kiegészítők nélkül) 24–105 mm gyújtótávolságú objektívek látószögét képes bevilágítani. Természetesen a vezérszám is változik a fej pozíciója alapján: minél kisebb a gyújtótávolság, annál kisebb a vezérszám, és fordítva. Megjegyzem még, hogy a komolyabb, drágább vakuk feje forgatható és dönthető, így a megvilágítás iránya is szabályozható, ezáltal a vezérszám is változhat.

A vaku vezérszámának ismeretében nem érdemes olyan témára pazarolni az időt, amelyik messzebb van, mint a hatótávolság. Megjegyzem, hogy egy erős, nagy vezérszámú vaku és egy fényerős (kis rekeszértékű) objektív kombinációjával akár 30-40 m távolságból is készíthetünk helyesen megvilágított, vakus felvételt a koromsötét éjszakában is.

A vakukat, a villanási idő meghatározásának alapján, három kategóriába soroljuk: 1. manuális, 2. automata, 3. rendszervaku (TTL).

A manuális már kissé idejétmúlt, de bizonyos helyzetekben – például műteremben – jól használható. Jellemzője, hogy csak egyfajta, esetleg a hátlapon változtatható beállítás szerint képes fényt kibocsátani, de a fényt nem méri és a fényképezőgéppel nem kommunikál. Az automata nem kommunikál a fényképezőgépvázzal, de már méri és szabályozza a világítás időtartamát. A rendszervaku (a beépített vakuk általában idetartoznak) információkat küld és fogad a fényképezőgépváztól, így tudja figyelembe venni a fénymérés adatait, a beállított expozíciós időt, a rekeszértéket, a használt objektívet stb. Megjegyzem, hogy az automata vakuk általában használhatók manuális módban is, míg a rendszervakuk használhatók automata és manuális módban egyaránt.

A beépített vaku

Beépített, felnyitható vaku tükörreflexes fényképezőgép vázába
Beépített, felnyitható vaku tükörreflexes fényképezőgép vázába
Beépített vaku kompakt fényképezőgép elejébe
Beépített vaku kompakt fényképezőgép elejébe

A kompaktoknál alapkövetelmény, de még a tükörreflexes fényképezőgépekbe is egyre divatosabb beépíteni egy kisteljesítményű vakut. Ezek jó szolgálatot tehetnek sötétebb téma esetében, de csodát ne várjunk. Az ilyenfajta vakuk teljesítménye kicsi, és a megvilágítás szöge sem állítható. A legtöbb esetben ezek a vakuk nem képesek 2-5 m-nél messzebb lévő téma helyes megvilágítására. Az is problémát jelent, hogy minden esetben szemből villantjuk meg a témát, ami a fényképeken általában markánsan látszik, és – valljuk meg őszintén – ritkán válik előnyükre.

A kézi vaku

Canon rendszervaku
Canon rendszervaku

Általában azokat a vakukat nevezzük így, melyek nincsenek a fényképezőgépvázba beépítve, különálló, de kicsi (kézben elférő) egységet képviselnek, ugyanakkor a vázzal összeköthetők. Jellemzően nagyobb a teljesítményük, mint beépített társaiké. A fejük gyakran forgatható/dönthető és sokszor zoom lehetőséget is rejt. A több lehetőség többe is kerül, mélyen a zsebünkbe kell nyúlni egy jó vaku megvásárlásakor.

Speciális vakuk

Speciális körvaku közelfényképezéshez
Speciális körvaku közelfényképezéshez
Speciális körvaku feltét közelfényképezéshez
Speciális körvaku feltét közelfényképezéshez

A beépített és a kézi vakuk többsége sem képes mindenféle helyzetben egyformán jól ellátni a feladatát, így a gyártók többféle speciális vakut is kifejlesztettek, amiért persze jó sok pénzt kérnek. Az egyik legismertebb a körvaku (makrovaku), amelyet elsősorban közeli és apró tárgyak fényképezésekor használunk. Előnye, hogy az objektívet körbeöleli, a fény minden oldalról érkezik, így a tárgy megvilágítása szinte tökéletes, árnyékmentes. A speciális vakuk közé sorolom a műtermi vakukat is, hiszen nem az átlagfotós felszerelésének részei. Típusukat, fajtájukat tekintve sokfélék, és szinte minden megvilágítási helyzetet meg tudnak oldani. Meg kell említeni még az ún. slave vakukat, amelyek többvakus rendszerekben használhatók jó hatásfokkal. Jellemzőjük, hogy az ún. vezérvaku villanása váltja ki a slave vakuk villanását, így nem szükséges vezetékkel vagy rádiójellel vezérelni őket. Hátrányuk ugyanakkor, hogy szinte semmi információt nem hajlandóak fogadni a fényképezőgéptől.

Vakuval, ügyesen

Egyes vélemények szerint a jó kép tökéletesen van megvilágítva, nem láthatunk rajta kemény árnyékokat vagy nagy kontrasztkülönbséget. Mások pont az ellenkezőjét állítják: a fénykép legyen természetes megvilágítású, olyan, amilyennek az adott körülmények teremtették. Szerintem mindkettő jó lehet! A kérdés inkább az, hogy mit akar a fotós kifejezni, és milyen eszköz áll rendelkezésére.

A fotós egyik kiegészítő eszköze a vaku. Mint a korábbiakból kiderült, ebből is többféle létezik, különféle feladatokra optimalizálva. A legelterjedtebb az ún. kézi rendszervaku. Ennek főbb tulajdonságai közé tartozik, hogy képes kommunikálni a fényképezőgépvázzal és jól szabályozni a világítás (villanás) időtartamát. A komolyabb készülékek általában dönthető és forgatható vakufejjel is rendelkeznek, így a világítás iránya is szabályozható a fényképezőgép orientációjától függetlenül. Az ilyen vakuk már viszonylag drágák, de sok olyan megoldási lehetőséget kínálnak, amit egyéb úton egyáltalán nem vagy csak nehézkesen tudnánk megvalósítani.

Szemtől szembe

Direkt vaku használatával készült fénykép
Direkt vaku használatával készült fénykép

A vaku használatának legalapvetőbb formája, amikor a gépvázra rögzített (esetleg beépített) vaku közvetlenül előre, a téma felé néz, és exponáláskor akkora fényt bocsát ki, hogy a téma (függetlenül a környezeti fénytől) helyesen legyen megvilágítva. Ritkán én is használom ezt a fajta vakuzást, de nem emlékszem, hogy valaha láttam volna igazán jó fényképet, amelyik így készült. Dokumentálásra, riporttevékenységre talán alkalmas, de művészi hatások elérésére csak esetlegesen. A vaku ugyanis el tudja végezni a téma kellő megvilágítását, de az árnyékok természetellenesen, a háttér alulexponálva, míg az előtér túlexponálva jelennek meg a fényképen. Csak abban az esetben javaslom, ha más lehetőség nincs a tarsolyban.

Lágyabb árnyékokat

Vakufejre illeszthető diffúzor
Vakufejre illeszthető diffúzor
Vaku derítés nélkül és derítéssel készült fényképek összehasonlítása – vaku nélkül
Vaku derítés nélkül és derítéssel készült fényképek összehasonlítása – vaku nélkül
Vaku derítés nélkül és derítéssel készült fényképek összehasonlítása – vakuval
Vaku derítés nélkül és derítéssel készült fényképek összehasonlítása – vakuval
Vaku kiegészítő diffúzorral
Vaku kiegészítő diffúzorral

Szerencsére a legtöbb ma kapható vaku képes a környezeti fényt is számításba venni a megfelelő világítás kiszámításához. Ezek szerint szabályozni tudják a kibocsátott fény mennyiségét és a témát csak szükség szerint megvilágítani, hogy a természetes fény okozta árnyékok eltűnjenek, de legalábbis lágyabbak legyenek. Ilyenkor a fényképezőgép és a vaku „megpróbálja” összhangba hozni a környezet és a vaku fénymennyiségét. Ezt nevezzük derítésnek. Előnye, hogy a természetesen kemény árnyékok eltűnnek vagy lágyabbak lesznek, és a téma a fényképezőgép szemszögéből is kellő megvilágítást kap. Megjegyzem, hogy a vaku fénye derítés közben is alkalmas a kemény árnyékok létrehozására, amelyeket különféle kiegészítőkkel próbálnak eltüntetni. Ilyen eszköz lehet a diffúzor, amelyből rengeteg fajta létezik. A vakufejre kell illeszteni, hogy a vaku fényét jobban szétszórja. Előnye a még lágyabb fény és a lágy árnyékok. Hátránya a vaku kisebb hatótávolsága, hiszen a fény jobban szóródik.

Vaku diffúzor a mennyezet

Az indirekt vakuzás is egyfajta derítés. Itt azonban a fény irányát is meghatározzuk, és nem a vakufejre tesszük a diffúzort, hanem egy másik tárgy felületét használjuk diffúzorként. Az indirekt vakuzás feltétele, hogy a vaku(fej) a fényképezőgéphez képest elfordítható, mozgatható legyen. A legegyszerűbb indirekt vakuzás, amikor a fényképezőgépre rögzített vaku fejét a mennyezetre vagy az oldalfalra irányítjuk. Ezzel máris szabályoztuk a fény irányát (a mennyezetről vagy az oldalfalról visszaverődve éri el a témát), illetve a fény erősségét (a visszavert fény szórt fény, s mint olyan lágyabb árnyékokat rajzol). Az indirekt vakuzás egyik kedvelt kiegészítője a kisméretű derítőlap, mely az elfordított vakufejre rögzítve biztosítja, hogy a téma a vaku irányából is megfelelően meg legyen világítva (derítve). A legújabb vakukba általában már beépítve megtaláljuk a diffúzort és a derítőlapot, de mindkettő akár házilag is elkészíthető egy kis kézügyességgel.

Az indirekt vakuzáshoz alkalmazhatunk különféle fényvisszaverő felületeket. Ezek lehetnek a helyszínen készen talált megoldások (pl. oldalfal), de lehetnek fotográfiai kiegészítők is, mint pl. a különféle méretű és színű derítőlapok. Megjegyzem, hogy az indirekt vakuzásnál fontos a fényvisszaverő felület színe is, hiszen a vaku fényét jelentősen befolyásolja.

Le a vakuval!

Sok fotográfiai megoldás igényli, hogy a megvilágítás ne a fényképezőgép irányából érkezzen. Néha ez megoldható az említett indirekt vakuzással, de sok esetben kénytelenek vagyunk a vakut a vázról levenni és távolabb elhelyezni. A távolabb elhelyezett vakukat is kell azonban vezérelni. Ennek két alapvető lehetősége a vezetékes és a vezeték nélküli kommunikáció. A vezetékes inkább a régebbi és olcsóbb vakuk, míg az infrás vagy rádiójeles az újabb és drágább vakuk sajátsága. A vaku levételével azonban az információáramlás továbbra is megmaradhat, így – arra alkalmas vakuval – különösebb számolgatás nélkül készíthetjük a felvételeket. Sőt, variálhatjuk is, hiszen a gépvázról levett vaku alkalmas lehet indirekt derítésre is. Meg kell említeni még az ún. slave vakukat (illetve a komolyabb rendszervakuk slave funkcióját), melyek villanását egy vezérvaku villanása váltja ki. Előnye, hogy nincs szükség semmilyen vezetékes vagy vezeték nélküli összeköttetésre, elég, ha a slave vaku fényérzékelője képes fogni a vezérvaku villanását. Jól használhatjuk akár amatőr rendszerekben is, hiszen a legtöbb DSLR vázba beépített vaku alkalmas a vezérvaku szerepére.

Minél több, annál jobb

Stúdió vaku vagy műtermi vaku szett állványokkal és ernyőkkel
Stúdió vaku vagy műtermi vaku szett állványokkal és ernyőkkel

A vaku levételével és vezeték nélküli vezérlésével eljutottunk a többvakus rendszerekhez. Ha a fejezet bevezetőjében említett gondolatot – tökéletes és egyenletes megvilágítás – osztjuk, akkor igaz lesz számunkra is, hogy minél több vakut használunk, annál jobb lesz a fénykép. Egyszer láttam egy természetfotóst, aki a hegyek között felállított egy cserepes virágot és köré hat vakut, majd várta a kolibriket. Olyan képeket készített, melyek megvilágítása tényleg „tökéletes”, de számomra nem tűnt természetesnek. Persze, ha szükségét érezzük, a mai technika szinte korlátlan számú vaku használatát teszi lehetővé. Vezetékes rendszereknél kissé bonyolultabb a művelet, de rádiós vagy slave beállításokkal akár vakunként is képesek vagyunk a megvilágítás erősségét és irányát szabályozni.

A leírtak szinte maradéktalanul igazak az állványos műtermi vakukra is, igaz, azok mérete és teljesítménye is nagyobb, illetve több kiegészítő, tartozék is kapható hozzájuk. Így, azt kell mondanom, hogy a vakus megvilágításban nincs lehetetlen, csak ötletek, kitartás és technikai háttér szükséges.

Takács Szabolcs

Szólj hozzá!